A hazai kaszárnyaépítészet egyik legjelentősebb alkotásaként tartják számon az 1848-ban átadott Mária Terézia gyalogsági laktanyát. Neve az elmúlt másfél évszázadban többször változott, Kilián György laktanyaként „vonult nyugdíjba”, és 1959 óta polgári célokra használják. Az 1830-as évek végén a bécsi udvar nagyszámú katonaság telepítését határozta el a magyar fővárosba, amit az 1839–40-es pozsonyi országgyűlésen megszavaztak. Ekkor döntöttek többek között a katonaság számának növeléséről, a katonai élelmezés és a beszállítások rendezésének ügyéről, és az addig erre a célra bérelt polgári házak helyett egy megfelelő méretű kaszárnyaépület megépítéséről is. Az épületet Hild József tervezte, 3 év építés után 1848-ban adták át. A laktanya központi szerepet töltött be az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, amikor a legfontosabb fővárosi helyszínek egyikeként, gyakorlatilag a fegyveres ellenállás szimbólumává vált.