Tabán név alatt ma a budai Várhegy, a Gellérthegy és a Naphegy közé ékelődő völgyet szokás érteni. A városnegyed ma is használt neve a török eredetű Débágháne/Tabakhane szóból származik, jelentése: Tímár-telep. Arra utal, hogy egykor cserzővargák, tímárok műhelyei voltak itt. Ez változott később Tabahonra, majd rövidült-magyarosodott Tabánra. A török hódoltság alatt az őslakosság egy része elmenekült, a település azonban fejlődött: a hódítók fürdőket építettek a melegvízü forrásokra, s dzsámikat emeltek. A XVII. század végén a meggyérült magyar lakosság mellé a Duna-parthoz közeli területre németek, az Ördög-árok partjára és a Naphegy keleti lejtőjére az 1690. évi "Nagy szerb vándorlást" követően nagyobb számban szerbek települtek. Róluk kapta a városrész a Rácváros elnevezést; hajdani ittlétükre ma a Rác fürdő és egy kőkereszt utal. 1821-ben mintegy ezer házat írtak itt össze. A Tabán a XIX. század és a XX. század fordulójára szórakozóhelyekkel, éttermekkel, borozókkal telt romantikus negyeddé vált, az írók, költők, művészek kedvelt helye lett. A városrész sorsát végül a 30-as évek elején született városrendezési tervek pecsételték meg. A mai tabáni park helyén állt házsorokat - néhány épület kivételével - 1933 és 1936 között elbontották, a helyére tervezett új városrész soha nem épült fel.