Budapest Anno

A Skála Budapest Szövetkezeti Nagyáruházat (elterjedtebb nevén a Budai Skálát) 1976. április 3-án nyitották meg, az akkori Schönherz Zoltán utca és a Fehérvári út kereszteződésénél. 20.000 négyzetméterével ez volt akkoriban a legnagyobb hazai áruház, 9 osztályon több mint 30 részleg működött, a megnyitást követő első napon 101 pénztár és mintegy 800 dolgozó várta a vásárlók özönét. A közönség olyan újdonságokkal ismerkedett, mint a mozgólépcső, a pénztár-sorok új elrendezése, a lágy zene és a bevásárlókocsi használata. A Skála Budapest Nagyáruház 1979-ben fuzionált a Szöváru Nagykereskedelmi Vállalattal, ezzel létrehozva a Skála-Coop Közös Vállalatot, amely a 80-as években hatalmas vállalatcsoporttá nőtte ki magát. 2007-ben az épületet lebontották, helyén ma az Allee bevásárlóközpont áll.

 Forrás: http://www.egykor.hu

A 'Der Anker' biztosító társaság 1858-ban alakult Bécsben, első magyarországi fiókja 1864-ben nyílt meg Pesten a Deák tér 6-ban, az úgynevezett Gyertyánffy-házban. A társaság 1907-ben az Anker-udvar helyére egy új székház építését határozta el. Az Anker-palota építése 1908 októberében kezdődött meg Alpár Ignác tervei alapján. Az alapozásnál elsők között alkalmazták az ekkor még újdonságnak számító vasbeton szerkezetet. A munkák 1910 áprilisáig tartottak. A közismert anekdota szerint, amikor Alpár Ignác felesége, Orth Antónia meglátta a kész épületet, így kiáltott fel: Na, de Ignác! Nem szégyelli magát? Mit csinált maga itt? 1941-ben a Fővárosi Közmunkák Tanácsa úgy határozott, hogy a környezetükből kirívó épületeket, a kedvezőbb városképi hatás érdekében át kell alakítani. A kiválasztott épületek között volt az Anker-palota is, az illetékeseknek főleg az épület tornyai szúrtak szemet. Még látványterv is készült arról, hogy milyen lenne az Anker-palota tornyok nélkül. Az átalakítástól végül a háború mentette meg az épületet.

A Petőfi hid építésének ötlete már 1908-ban felmerült, azonban a hidat csak 1933-ban kezdték el építeni és 1937-ben adták át a forgalomnak, akkor még Horthy Miklós híd néven. A Petőfi híd építési költségének kétharmadát álló Budapest az ehhez szükséges pénzt külön adóilleték kivetésével teremtette elő, a maradék egyharmad részt pedig az állami költségvetésből fedezték. 1945. január 14-én a visszavonuló német csapatok felrobbantották, a mai formájában 1950–52 között építették újjá, ekkor nevezték át Horthy-ról Petőfire. A híd pesti hídfőjénél található a Boráros tér, amit 1875-ig Fa térnek hívták, ekkor kapta új nevét Boráros Jánosról, aki Pest város főbírája és alpolgármestere is volt.

 Forrás: http://www.egykor.hu

A Dísz tér és a Szent György tér közötti területen 1879-82 között épült fel a Honvédelmi Minisztérium új épülete Kallina Mór tevei szerint. Ő tervezte 1889-ben a minisztérium új, U-alakú épületszárnyát is, majd 1895-ben megbízták a Honvéd Főparancsnokság tervezésével. Az 1897-re befejeződött építkezés eredménye a minisztériumi palotához illeszkedő, azzal harmonizáló épülettömb. A főparancsnokság székhelye a Dísz tér felé kilenctengelyes, négyszintes homlokzattal fordult. Az épületet a II. Világháború során több súlyos bombatalálat érte. Ma már csak az alsó harmada áll amolyan háborús mementóként a Budai Várban. A háború óta a helyreállítás nem történt meg, csak állagmegóvás folyik a mai napig, a golyónyomok még mindig láthatóak az épület falán.

Az 56-os forradalmi események után 1957 tavaszára a hatalom már kezdte biztonságban érezni magát. Az 1957 május elsejei nagygyűlés a hatalom első nagy tömegrendezvénye volt a forradalom leverése után. A Hősök terén több százezer ember várt arra, hogy a néhány hónappal korábban árulónak tartott Kádár János beszélni kezdjen. A tribünön két jelmondat volt: "Éljen a Magyar Szocialista Munkáspárt, a magyar nép vezető ereje!", "Éljen a béke, éljen a békéért harcoló népek harci szövetsége!". Rákosi és Sztálin arcképe helyett a felvonulók már Kádár Jánosét és Dobi Istvánét, az Elnöki tanács elnökéét vitték. Ez a nap egyébként a Magyar Televízió hivatalos születésnapja is, innen adta az MTV az első élő közvetítését 4 kamerával, az újonnan Angliából vásárolt közvetítőkocsi segítségével. A közvetítés riporterei Kovalik Károly - a Rádió idegen nyelvű adásainak munkatársa - és Szepesi György voltak.

Békásmegyer már az ókorban is lakott hely volt, az első írásos említés, amely a falu történetéhez kapcsolódik 1368-ra datálható. Az 1580–81-es török adólisták nem kevesebb, mint 35 adófizető házról tanúskodnak. A XVII. század második felére a helység teljesen megsemmisült, az 1690–95 közötti népszámlálások meg sem említik Békásmegyert. 1740 körül kezdődik meg e terület német telepesekkel történő benépesítése. Békásmegyert - további hét várossal és tizenöt községgel egyetemben - 1950. január 1-jén csatolták Budapesthez. Szűkebb hazámat, a békásmegyeri lakótelepet 1971-ben kezdték el építeni, és 1983-ra készült el teljesen. A HÉV-állomást is csak 1981-ben adták át a forgalomnak. Az új lakótelepen olyan sok fiatal család jutott otthonhoz, hogy az első időben az általános iskolák nem is tudták befogadni az összes itt élő gyereket. Ma a lakótelepen nagyjából 35-40 ezer ember él, élünk.

Forrás: http://www.obuda.hu

Az 1940-es évek végének vasúti helyreállítási munkálatai a pályaudvar épületére nem terjedtek ki. Egészen az 1960-as évekig ideiglenes létesítmények szolgálták az utasokat, szóba került az állomás Kelenföldi pályaudvarra történő kitelepítése is. 1962-ben új üveg csarnokot emeltek a vágányok végén, ideiglenes perontetővel. Ezt a konstrukciót váltotta le a 70-es évek elején - a kettes metró megnyitásakor - a Kővári György által tervezett, ma is álló épületegyüttes. A Budapest-Kelenföld és a Déli Pályaudvar közötti vasúti pályaszakaszt a Gellért-hegy alatt húzódó alagút szűkössége miatt csak az 1980-as évek elején villamosították. (A villamos szerelvények ugyanis a "normálisnál" magasabb űrszelvényt igényelnek, de erre 1861-ben még nem gondoltak...)

A Déli Vasút egykor a Dunántúl egyik legfontosabb közlekedési vonalait üzemeltető cég volt, amelynek jogutódját Magyarországon csak 1932-ben államosították. Ez a vasúttársaság építette meg a mai Budapest-Déli pályaudvarról induló balatoni vonalat is, amely 1861-ben érte el Kanizsát, a mai Nagykanizsát. A Déli pályaudvar elődje, a Déli Vasút tulajdonában lévő Buda állomás 1861-ben nyílt meg ezen vonal végállomásaként. A pályaudvar a nevét az üzemeltető vasúttársaságról, és nem a földrajzi fekvéséről kapta, 1873-ban. A II. világháború során a budai Várba húzódó német és magyar védők utolsó utánpótlási vonalát a Vérmezői repülőtér és környéke, illetve a budai vasútállomás jelentette. Mindkettő környékét gyakorlatilag szétbombázták a harcok során. A pályaudvaron 1945. szeptember 4-én indult meg ismét a forgalom.

Az Andrássy út végén 1894-ben még egy Ybl Miklós által tervezett ivókút (Gloriette) állt. A magyar honfoglalás ezeréves jubileumára szánt Millenniumi emlékművet 1896-ban kezdték el építeni, ám a szoboregyüttes végül csak 1906-ban készült el. A szoborcsoport elé helyezték el az első világháborús hősök tiszteletére készült Hősök emlékkövét, melyet 1929. május 26-án, a hősök napján avatott fel Horthy Miklós, Magyarország kormányzója.  A középső oszlop talapzatánál a honfoglaló hét vezér, élükön Árpád fejedelemmel, a 36 méter magas oszlopon pedig a győzelem géniusza, a kitárt szárnyú Gábriel arkangyal szobra áll, mely közel 5 méter magas, egyik kezében a magyar koronát, a másikban a kettős keresztet emeli a magasba.

 Forrás: http://mek.oszk.hu

A hazai kaszárnyaépítészet egyik legjelentősebb alkotásaként tartják számon az 1848-ban átadott Mária Terézia gyalogsági laktanyát. Neve az elmúlt másfél évszázadban többször változott, Kilián György laktanyaként „vonult nyugdíjba”, és 1959 óta polgári célokra használják. Az 1830-as évek végén a bécsi udvar nagyszámú katonaság telepítését határozta el a magyar fővárosba, amit az 1839–40-es pozsonyi országgyűlésen megszavaztak. Ekkor döntöttek többek között a katonaság számának növeléséről, a katonai élelmezés és a beszállítások rendezésének ügyéről, és az addig erre a célra bérelt polgári házak helyett egy megfelelő méretű kaszárnyaépület megépítéséről is. Az épületet Hild József tervezte, 3 év építés után 1848-ban adták át. A laktanya központi szerepet töltött be az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, amikor a legfontosabb fővárosi helyszínek egyikeként, gyakorlatilag a fegyveres ellenállás szimbólumává vált.