Budapest Anno

A fürdő megépítésének gondolatával a főváros már 1884-ben foglalkozni kezdett, megtervezésével Czigler Győző műegyetemi tanárt bízták meg. A közgyűlés azonban csak 1903-ban szentesítette határozatában Czigler terveit. A helyszín többszörös módosítása után a tényleges építkezés 1909. május 7-én kezdődött meg. A fürdőt, amelyet addig Artézi fürdő néven emlegettek, 1913. június 16-án nyitották meg, már Széchenyi gyógyfürdő néven. A fürdő ekkor beosztása szerint magánfürdőkre, férfi és női gőzfürdőre, valamint férfi és női népfürdőre oszlott. A fürdő forgalma 1913-ban meghaladta a 200 000 főt, majd 1919-ban 890 507 fővel tetőzött. Ennek ellenére a fürdő 1914 és 1915 között veszteséggel működött, melynek oka a világháború gazdasági hatásai mellett a tervezett gyógyszálló hiánya is volt. A fővárosi közgyűlés 1924-ben határozott a fürdő kibővítéséről, a strand építéséről a városgazdasági ügyosztály 1926. június 26-án írt ki tervpályázatot. A strandfürdőt 1927. augusztus 19-én nyitották meg, ez azonban a fürdő gazdasági egyensúlyát nem oldotta meg. A vízmelegítés költségei emelkedtek, ezért a vízhozam növelése érdekében szükségessé vált egy második artézi kút fúrása. A fúrási munkálatokat 1936. július 9-én kezdték meg és azok mintegy két évig tartottak. 1938. március 16-án 1256 méter mélyen 77 °C-os termálvizet találtak. A kútból 24 óránként 6000 m³ víz tört a felszínre, amely megoldotta a fürdő termálvízellátását és az épület fűtését is. A fürdő forgalma egészen 1944-ig emelkedett. 1945-ben, a háború után megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, és már 1945 márciusában a jobb oldali kádosztályt a szovjet katonák, a bal oldali kádosztályt és a női kádosztályt a lakosság igénybe is vehette. Az 1997 óta folyó rekonstrukciós munkálatok során a fürdő szinte összes részét felújították. A Széchenyi Gyógyfürdő napjainkban Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma.

1909 júniusában a székesfőváros elhatározta, hogy az utolsó évtizedben kevésbé népszerű intézmény területén új állatbemutató tereket, épületeket, az akkori elvárásoknak megfelelő, korszerű állatkertet létesít. Azért, hogy a terület nagyobbnak tűnjön, és az állatokat a természetes élőhelyükre emlékeztető környezetben mutassák be, az elképzelések között szerepelt két műszikla – amelyeket ekkor „A” hegynek és „B” hegynek neveztek – megépítése is. A pesti műsziklák mintáinak elkészítéséhez a Magyar Királyi Földtani Intézet nyújtott szakszerű útbaigazítást. A kupolába kívánták elhelyezni azt a víztározót, amelyet a kert fúrt kútjainak vízével töltöttek volna fel, és amely a terület vízellátását biztosította volna. Azonban mire a szikla elkészült, a városi vízhálózat már elérte a Városligetet, így ez feleslegessé vált. Az építkezést 1909-ben kezdték el. A sziklát három éven át folyamatosan 150-220 ember építette, akik közül ötvenen csak a zsaluzási munkákat végezték. A sziklák tetejére sétautakat terveztek, amelyekről csodás kilátás nyílt az Állatkertre és a városra is. 1910 körül – a templomtornyokat kivéve – alig volt a Nagysziklához hasonlóan magas épület Pesten, s olyan pedig, amelyre a nagyközönség felmehetett, egyáltalán nem. A sziklasétányokat nem sokáig használhatták a látogatók, a sziklákra felvezető lépcsőket ugyanis a megnyitásuk után nem sokkal le is zárták. Ennek az intézkedésnek az volt a fő oka, hogy féltek a balesetektől, mert a sziklák műszaki állapotának leromlása miatt ezek az utak idővel veszélyessé váltak. A 35 m magas Nagysziklát végül 90 évnyi "használat" után, 2006 és 2008 között korszerűsítették.

A fővárosi átvétel után elhatározták a kert átépítését. Az épületek egy részét már akkor nagynevű építészek tervezték. A Főkapu és az Elefántház például Neuschlosz Kornél tervei alapján épült. A legtöbb állatházat azonban két - akkoriban még alig ismert, de később nagynevűvé lett építész - Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte. Az újjáépített állatkert 1912. május 20-án tárta ki kapuit a nagyközönség előtt. Akkoriban a napisajtó úgy számolt be erről az eseményről, mint Európa egyik legmodernebb állatkertjének megnyitásáról. 1914-ben kitört az első világháború, és bár senki nem lőtte, vagy bombázta az állatkertet, a veszteségek mégis súlyosak voltak. Nagy gondot jelentett például a takarmányhiány, amely először azokat az állatokat sújtotta, amelyek speciális táplálékon éltek. A kert fókái például hamar elpusztultak, hiszen ezek az állatok tengeri halat igényeltek, amit azonban a háború miatt nem lehetett szerezni. Csupán egyetlen példányt sikerült hosszabb ideig életben tartani, oly módon, hogy sózott csukamájolajba mártott édesvízi hallal etették. A II. világháború során a vasút közelsége bizonyult tragikusnak, mert ez fontos stratégiai célpont volt. Mire a front átvonult Budapesten, az egykor gazdag állatkertből egy romhalmaz maradt, benne alig tizenöt állattal. A háború után lassan ugyan, de végül újjáépült a kert, ami ma az ország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, 1-1,1 millió látogató keresi fel évente.

A Fővárosi Állat- és Növénykert Magyarország legrégebbi és legnagyobb gyűjteménnyel rendelkező állatkertje, 1986 óta természetvédelmi terület. Az intézmény 1866. augusztus 9-én nyitotta meg a kapuit. Ekkorra a kertben 11 nagyobb és több kisebb épület készült el, és mintegy 500 állatot láthatott a közönség. Az Állatkert területén 1896-tól "Látványosságok Háza" néven egy hírhedté vált mulató is működött, amelynek bevétele ugyan az állatkert javára esett, ámde egyáltalán nem illett össze a természettudományos ismeretterjesztés elvével. Emiatt, s azért, mert a Főváros felhívta a kert figyelmét, hogy a területet kizárólag állatkert létesítése céljából adta bérbe, végül bezárták az egységet. A század elején a kert komoly anyagi gondokkal kűzdött, és miután a mulató bezárása miatt keletkezett bevételkiesést sem sikerült pótolni, 1907-ben az állatkertet üzemeltető társaság csődbe ment, ekkor vette át a kert üzemeltetését a Főváros...

A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, mikor is Rudolf koronaherceg ünnepélyesen megnyitotta kapuit. A jégpálya megnyitását az 1869. november 12-én a Duna parti Steingasser (Petőfi) kávéház kártyatermében Kresz Géza - a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület későbbi alapítója és első igazgatója - kezdeményezésére megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé. Az egylet hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ez után, 1875-ben épült az első állandó csarnok, majd 1893-ban a Lechner Ödön által tervezett, napjainkban műemléknek számító egyesületi székház.

A mai Vidámpark a Vurstli és az Angol Park 1950-ben történt összevonásával és államosításával jött létre. Az Álomvasút helyére a Robogó került, amelynek barlangjában nem csontvázak ijesztgették a kiskocsik utasait, hanem a régi és az új falut mutatták be a látogatóknak, a végállomás előtt pedig Moszkva és Budapest képei voltak láthatók. 1956-ban már 65 szórakoztató játék üzemelt. Szépen alakult a látogatók száma, 1956-ban több mint 2 millió ember kereste fel a Vidámparkot. 1959 és 1960 a látogatás csúcséve volt, jól sikerült a park 10 éves fennállásának megünneplése is. Tíz év alatt a látogatók száma megnégyszereződött. A régi, nagy játékok azonban kezdtek elöregedni és ezzel együtt a látogatók is kezdtek elmaradozni. 1967-ben végül a felettes szervek döntöttek: önállósították a Vidámparkot, ami annyit jelentett, hogy a továbbiakban a saját bevételeiből kellett eltartania magát. Az 1970-es években a nagy nyereséget hozó, modern elektromos játékok tartották el a veszteséges régieket, a legnépszerűbb játék ebben az időszakban a Dodgem volt. A park 1994-ben alakult részvénytársasággá, területén napjainkban több műemlék is található, köztük az 1906-ban épült körhinta, vagy az 1922-ben átadott faszerkezetes hullámvasút.

Forrás: http://www.fortepan.hu

A mai Vidámpark elődjének, az Angol Parknak az alapjait a Bajorországból Pestre költöző Meinhard család tette le még 1908-ban. A mai Széchényi Fürdő mögötti területen elindították a Barlangvasút ősét, a sárkányvasutat, amit az emberek imádtak, így a vállalkozás szépen hozott a konyhára. A bevételből Meinhardék további telkeket vásároltak – többek között ők vették meg Friedmann Alfrédtól az Amerikai Parkot –, ahol egymás után nyitották meg újabb és újabb szórakoztató látványosságaikat: a siklót, a hullámvasutat, az elvarázsolt kastélyt. Az első világháború alatt a park látogatottsága fokozatosan visszaesett, később a megváltozott szórakozási szokások miatt tömegek hagyták el a Városligetet, ami mind a Vurstli, mind az Angol Park számára jelentős bevételkiesést okozott. A válság egy-két tiszavirág életű fellendüléstől eltekintve egészen a II. világháború végéig tartott. A háború alatt több látványosság megsérült, de már 1945. május közepén fogadott látogatókat a park. A hangszórókból katonazene szólt, az óriáskereket már egy személlyel elindították. Ha lassan is, de beindult ez élet, aminek - ebben a formában - az 1950-ben bekövetkezett államosítás vetett véget. Ekkor jött létre a mai Vidámpark...

A Vajdahunyad vára (hivatalos nevén Történelmi Épületcsoport) Alpár Ignác építész által alkotott épületegyüttes a budapesti Városligetben. Az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére olyan épületegyüttest kívántak létrehozni a magyar fővárosban, amely „három dimenzióban” ábrázolja a magyar építészet ezeréves történetét. Alpár Ignác azzal a feltétellel nyerte el az épület megépítésére vonatkozó pályázatot, hogy a Városligeti-tó Széchenyi-szigetén az összes magyarországi építészeti stílust fölvonultató épület születik. A 21 részből álló Történelmi Épületcsoport a millenniumi ünnepségekre a szoros határidő és a költségtakarékosság szempontjai miatt ideiglenes jelleggel, főleg fából készült el. Nevét legjellemzőbb, a vajdahunyadi várat mintázó főhomlokzati részéről kapta. A város legnagyobb parkjában csendesen megbújó vár végleges formáját 1908-ban nyerte el, napjainkban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak ad otthont. Az épületet 1991-ben nyilvánították műemlékké.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1861-ben alakult, első műcsarnokát 1877-ben avatták fel. A virágkorát élő intézmény számára azonban hamarosan szűkös lett az Andrássy úti épület, így hamar felmerült egy nagyobb, modernebb kiállítási csarnok építésének igénye. A tervet - többek közt a szűkös anyagi források miatt - összekapcsolták a közelgő ezredéves kiállítással. A társulat indoklásában az alábbiakat írta:

Az állam ezredéves fennállását nem teheti csupán egy évre szorított, múlékony mozzanatokkal emlékezetessé... ...a millennium megünneplése a magyar művészet mai fejlettségének teljes bemutatása nélkül nem is képzelhető el.

Magát a városligeti helyszínt is a társulat javasolta. A tervet mind a Főváros, mind a kormányzat támogatta, így 1894-ben jóváhagyták a kiállítási pavilon építését. A bazilikális alaprajzú épület végül 1896-ra el is készült, az első itt rendezett kiállítást a király - főhercegek jelenlétében - személyesen nyitotta meg 1896. május 4-én.