A főváros vezetőit már az 1860-as években foglalkoztatta a vásárcsarnokok építésének gondolata. Célja az volt, hogy az egészségtelen körülmények között működő régi piacokat időjárástól védett, fedett árucsarnokok váltsák fel, ahol ellenőrizhető a forgalomba kerülő élelmiszerek minősége, az árak pedig stabilizálódnak. A főváros középítési igazgatójának, Lechner Lajosnak a javaslatára választották ki végül a Fővám téri helyszínt a Központi Vásárcsarnok felépítésére. Az épület tervezésére 1892-ben kiírt nemzetközi pályázatot Pecz Samu nyerte meg, az építkezés 1894 nyarán kezdődött. 1896. június 30-án, amikor a csarnokot már csak tíz nap választotta el az átadástól, tűz keletkezett, amely szörnyű pusztítást végzett. 1896 októberére az átmeneti nehézségek ellenére is elkészült az épület, év végére pedig a műszaki átadás is lezajlott. Eredetileg az egész tér átlátható volt, a standok csak „térbútorok" voltak a belsőben. Hátul a földszintes baromficsarnok zárta le az épületet. A felszereltség miatt a legdrágább a halas áruda és a hűtőrekesz bérlete volt. Vele azonos volt a bor- és a pálinkaárusítás helyének díja. Harmadannyiba került az alapvető élelmiszerek árudáinak bérlete. Az élő és tisztított Baromfi, a tej-tejtermék, a zöldséges, a gyümölcsös, a kenyeres helyek voltak a legolcsóbbak. Az épületben a II. világháború alatt nagy károk keletkeztek, az újjáépítés és a folyamatos változtatások miatt pedig a 60-as évekre elvesztette eredeti hangulatát. A csarnok 1991-ben életveszélyessé vált, így azt bezárták. Az új követelmények szerint megújuló vásárcsarnok rekonstrukciójára 1992-94 között került sor.
