Budapest Anno

A fürdő megépítésének gondolatával a főváros már 1884-ben foglalkozni kezdett, megtervezésével Czigler Győző műegyetemi tanárt bízták meg. A közgyűlés azonban csak 1903-ban szentesítette határozatában Czigler terveit. A helyszín többszörös módosítása után a tényleges építkezés 1909. május 7-én kezdődött meg. A fürdőt, amelyet addig Artézi fürdő néven emlegettek, 1913. június 16-án nyitották meg, már Széchenyi gyógyfürdő néven. A fürdő ekkor beosztása szerint magánfürdőkre, férfi és női gőzfürdőre, valamint férfi és női népfürdőre oszlott. A fürdő forgalma 1913-ban meghaladta a 200 000 főt, majd 1919-ban 890 507 fővel tetőzött. Ennek ellenére a fürdő 1914 és 1915 között veszteséggel működött, melynek oka a világháború gazdasági hatásai mellett a tervezett gyógyszálló hiánya is volt. A fővárosi közgyűlés 1924-ben határozott a fürdő kibővítéséről, a strand építéséről a városgazdasági ügyosztály 1926. június 26-án írt ki tervpályázatot. A strandfürdőt 1927. augusztus 19-én nyitották meg, ez azonban a fürdő gazdasági egyensúlyát nem oldotta meg. A vízmelegítés költségei emelkedtek, ezért a vízhozam növelése érdekében szükségessé vált egy második artézi kút fúrása. A fúrási munkálatokat 1936. július 9-én kezdték meg és azok mintegy két évig tartottak. 1938. március 16-án 1256 méter mélyen 77 °C-os termálvizet találtak. A kútból 24 óránként 6000 m³ víz tört a felszínre, amely megoldotta a fürdő termálvízellátását és az épület fűtését is. A fürdő forgalma egészen 1944-ig emelkedett. 1945-ben, a háború után megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, és már 1945 márciusában a jobb oldali kádosztályt a szovjet katonák, a bal oldali kádosztályt és a női kádosztályt a lakosság igénybe is vehette. Az 1997 óta folyó rekonstrukciós munkálatok során a fürdő szinte összes részét felújították. A Széchenyi Gyógyfürdő napjainkban Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma.

A fővárosi átvétel után elhatározták a kert átépítését. Az épületek egy részét már akkor nagynevű építészek tervezték. A Főkapu és az Elefántház például Neuschlosz Kornél tervei alapján épült. A legtöbb állatházat azonban két - akkoriban még alig ismert, de később nagynevűvé lett építész - Kós Károly és Zrumeczky Dezső tervezte. Az újjáépített állatkert 1912. május 20-án tárta ki kapuit a nagyközönség előtt. Akkoriban a napisajtó úgy számolt be erről az eseményről, mint Európa egyik legmodernebb állatkertjének megnyitásáról. 1914-ben kitört az első világháború, és bár senki nem lőtte, vagy bombázta az állatkertet, a veszteségek mégis súlyosak voltak. Nagy gondot jelentett például a takarmányhiány, amely először azokat az állatokat sújtotta, amelyek speciális táplálékon éltek. A kert fókái például hamar elpusztultak, hiszen ezek az állatok tengeri halat igényeltek, amit azonban a háború miatt nem lehetett szerezni. Csupán egyetlen példányt sikerült hosszabb ideig életben tartani, oly módon, hogy sózott csukamájolajba mártott édesvízi hallal etették. A II. világháború során a vasút közelsége bizonyult tragikusnak, mert ez fontos stratégiai célpont volt. Mire a front átvonult Budapesten, az egykor gazdag állatkertből egy romhalmaz maradt, benne alig tizenöt állattal. A háború után lassan ugyan, de végül újjáépült a kert, ami ma az ország egyik leglátogatottabb kulturális közintézménye, 1-1,1 millió látogató keresi fel évente.

A Posta részéről már 1914 óta igény volt egy igazgatósági épületre, melyhez Ray Rezső készített terveket. Az építész e tervek szerint az általa már korábban tervezett és épített József távbeszélő központ melletti telekre álmodta meg a Posta új épületét, de sajnos az első világháború miatt ez nem épülhetett meg. Hauszmann Alajos, a Postaházak Építési Bizottságának tagja nyilvános tervpályázatot javasolt. A benyújtott tervek közül Sándy Gyula műépítész kapta meg az első díjat, majd a kiviteli tervek elkészítésére és művezetésre is megbízást kapott. A kivitelezés során hangsúlyozott követelmény volt a takarékosság, mivel a felvett külföldi kölcsönből kapott hitelt nem lehetett fölösleges pazarlásra fecsérelni. A kivitelezés két ütemben történt: először - 1925 nyarán - az országban elsőnek létesített Rotary rendszerű távbeszélőközpont elhelyezését szolgáló épületrész lett készen, majd egy évvel később, 1926-ban a második épületrész is elkészült. Az épületből a posta igazgatósága 2008-ban költözött bérelt irodaházba, a Postapalotát pedig az állam egy magánbefektetőnek értékesítette.

A Szépművészeti Múzeum nemzeti gyűjtemény, története szorosan összefügg a magyarországi műgyűjtés történetével. A múzeum a magyar nemességnek köszönheti létét, a bécsi császári és királyi gyűjteményekből csupán kevés mű jutott ide. A magyar főúri gyűjtemények közül a legjelentősebb az Esterházy-gyűjtemény volt, amelyet 1870-71-ben vásárolt meg a magyar állam. Ez a kollekció alapozta meg az Országos Képtárat, a Szépművészeti Múzeum közvetlen elődjét. A múzeum létesítését hosszú előkészítés után 1896-ban határozták el, és a millenniumi törvény mondta ki. Miután a főváros ingyen átadta a területet, 1898-ban pályázatot írtak ki az épület megtervezésére. A kilenc pályamű közül Schickedanz Albert és Herzog Fülöp Ferenc tervét választották ki megvalósításra. Az épületegyüttes 1900 és 1906 között épült fel, az 1906. december 1-jei felavatáson Ferenc József is részt vett. Az újonnan átadott épületben az addig különböző gyűjteményekben őrzött képzőművészeti alkotások kaptak helyet és egységes bemutatási lehetőséget.

1894-ben kezdődött el a mai Szabadság híd építése és ezzel együtt a Gellért tér rendezése. A Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő építését 1911-ben kezdték el, azonban az első világháború késleltette a munkákat. A század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített szállót 1918 szeptemberében nyitották meg. A négyemeletes szálloda a megnyitáskor összesen 176 szobából állt. A lakosztályokat vezetékes, termálvizet és szénsavas vizet is szolgáltató fürdőszobákkal látták el. Az őszirózsás forradalom idején a szállót "katonai célokra" vették igénybe, majd a tanácsköztársaság bukása után Horthy is itt rendezte be ideiglenesen a főhadiszállását. A két világháború között a szálloda pazar belső tereivel, teraszaival és medencéivel hamar a budapesti társasági élet központjává vált. 1927-ben készült el a hullámfürdő, ami a mai napig az eredeti hullámberendezéssel üzemel. A II. világháború pusztítását ez az épület sem kerülhette el, a szálló 1946-ban megkezdett rekonstrukciója csak a 60-as évek elején fejeződött be.

1921. január 16-án több mint nyolcvanezer ember szorongott a Szabadság téren megtartott szentmisén, amely után felavatták az úgynevezett irredenta szobrokat. A Védő Ligák Szövetsége Kertész K. Róbert akkori miniszteri tanácsos, a Kultuszminisztérium művészeti ügyosztálya vezetőjének javaslatára határozta el az elszakításra ítélt országrészeket jelképező szoborcsoport elkészítését és felállítását, hogy művészeti alkotásokkal is erősítse az egybetartozás gondolatát. A szövetség megrendelésére így a Felvidék (Észak) szobrát Kisfaludi Strobl Zsigmond, Alpokalja (Nyugat) szobrát Sidló Ferenc, a Délvidék (Dél) szobrát Szentgyörgyi István és Erdély (Kelet) szobrát Pásztor János szobrászművészek készítették el. A téren 1928-ban felavatták az ereklyés országzászlót, amely félárbocon hirdette a magyar nemzet fájdalmát elveszett országrészei miatt. A zászló a II. világháború során megsérült, maradék részeit a szovjet emlékmű építésekor lebontották. A - viszonylag épen maradt - szobrok ezután még négy hónapig álltak, majd Vas Zoltán polgármester utasítására két nap alatt őket is eltüntették. További sorsuk ismeretlen, a mai napig egyik szobor sem került elő.

Észak: Az emlékmű főalakja a három méter magas, keresztre feszített Hungária. A hozzásimuló fiú a tót nemzet ragaszkodását jelképezi az anyaországhoz. A kettő egységét kivont karddal előretörő kuruc alakja védi, emlékeztetve arra, hogy a magyar szabadságért Rákóczi hadaiban tótok is küzdöttek.

 Kelet: A szobron az ősi magyar erőt megtestesítő Csaba vezér a megtorlás pillanatát várva felszabadítja a levetkőztetett és kopjafához láncolt, bilincsekbe vert, Erdélyt jelképező - kezében az országrész címerét görcsös reménységgel szorító - alakot.

 Dél: A szobor főalakja karddal és a magyar címerrel díszített pajzzsal kel a Délvidéket jelképező svábleány védelmére. Az előtte lévő búzakévék Nagy-Magyarország éléstárát, a Bácskát és a Bánátot jelképezik.

 Nyugat: A szoborcsoporton az ifjú az elszakított nyugati vármegyéket jelképezi. Térdre hullva borul a magyar Szent Koronára, s míg jobbjával az ország testéről leszakadni készülő nyugati vármegyék címerpajzsát öleli magához, addig baljával görcsösen kapaszkodik a nagy magyar kettőskeresztes pajzsba. Fölötte áll Hadúr alakja, kezét nyugtatva az ifjú címert szorító karján, jobbjában védően tartva a nemzet pallosát. Arcán kemény dac, hit és önbizalom. Lábainál szárnyait repülésre tárva a Turul.

A főváros poros utcái a 19. század közepén szűkében voltak a testet-lelket felüdítő köztéri díszkutaknak. Örömmel fogadták hát a városatyák 1869-ben a Pesti Hazai Első Takarékpénztár igazgatótanácsának felajánlását, mely szerint a köz javára magukra vállalnák "egy nagyobbszerű vízmű" építési költségeit. A Kálvin tér közepén álló Danubius-kút tervei Ybl Miklós rajzasztalán születtek meg, az átadás ünnepélyes keretek között történt 1883 októberében. A kút a II. világháború alatt megrongálódott, emiatt eltávolították, 1959-ben az Erzsébet téren állították fel újból.