Budapest Anno

Az Andrássy út – bár méretei szerényebbek voltak – a párizsi sugárutak mintájára készült, és 1877 októberében adták át a fővárosnak. Az Oktogon a Kodály körönd mellett a másik olyan tér az út vonalában, amely azt építészetileg tagolja. A tér helyén 1872-ig, a Sugár út kiépítéséig mély gödör állt, azt ekkor töltötték fel. A 19. században a tér neve Nyolcszög tér volt, az 1920-as évektől azonban már Oktogonnak hívták. 1936-ban a Mussolini nevet adták a térnek, 1945-től újra Oktogon, 1950-től November 7. térre keresztelték át, 1990 óta pedig ismét Oktogon a tér neve.

A Lövölde tér ma már csak nevében őrzi az egykor itt állt Lövölde emlékét. A tér a nagy forgalmú és igen hosszú Király utca folytatása, ahonnan a Városligetbe és ide, a Lövöldébe kocsizott ki egykoron az előkelőség és a vagyonos polgárság. A céllövészet nem volt mindig kedvtelés vagy mint később, a népszerű sportok egyike, hanem fontos védelmi szerepet töltött be az 1700-as évek elején. Akkor még a polgárság feladatai közé tartozott a város békéjének őrzése. A lakosság katonai kiképzést nem kapott, de annak érdekében, hogy a várost meg tudják védeni, azaz harci tudást szerezzenek, céllövés gyakorlására kötelezték. Akkoriban minden új polgárnak egy évig kellett gyakorolnia hetente egy napon át a céllövést. A Pesti Lövészegylet, mely az iparosokat foglalta magában, 1701-ben alakult. I. Lipót király rendelkezett a lövöldék felállításáról, ahol a pest-budai lakosok a céllövészetet gyakorolhatták. Mária Terézia uralkodása idején vált kötelességből kedvenc időtöltéssé a céllövés. A mai Lövölde téren felépült lövöldét József nádor avatta fel 1840-ben. A klasszicista stílusú lövöldét két épületegyüttes alkotta. Az egyikben vendéglők, éttermek és kiszolgáló helyiségek voltak, a másikban helyezkedett el a tulajdonképpeni lövőház lőcsarnokokkal, oszlopos folyosóval és a lövészmester lakásával. A lövölde épületét 1890-ben lebontották, majd a teret megnagyobbították és köréje bérpalotákat építettek.

Az EMKE kávéház 1894-ben nyitott meg egy frissen felépült magas bérház földszintjén, amelynek bérleti jogát egy gyakorlott vendéglős, Wassermann Jónás vette meg. Nevét az intézmény az 1885-ben alakult Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületről kapta. Wassermann lelkes tagja volt az egyesületnek, komoly pénzt fizetett a névhasználat jogáért – nem egyedüliként, hiszen EMKE nevű kávéház működött Marosvásárhelyt és Nagyváradon is. A kávéházban igen gazdag könyv, újság és lexikongyűjtemény állt rendelkezésre, azonban ami igazán megkülönböztette a többi hasonló helytől, az a cigányzene volt. Wassermann Jónás ugyanis elsőrangú prímásokat és zenekarokat szerződtetett, és ezt a hagyományt fia, Wassermann Mór is követte, aki apja 1901-ben bekövetkezett halála után vette át a kávéház vezetését. A fiatalabb Wassermann az első világháború után komoly beruházásokba fogott: cukrászdát hozott létre, bárt rendezett be, amely a 20-as években újdonságnak számított magas pultjával és bárszékeivel. A kávéházhoz kötődő hírességek között mindenképpen meg kell említeni József Attilát, aki 1920-ban kenyeresfiúként dolgozott itt. 1945-ben a kávéház teljesen kiégett, ősszel azonban újra megnyitotta kapuit. 1956-ban az épületet ismét rommá lőtték, az EMKE nagyobb kárt szenvedett, mint a II. világháború alatt. A hely öt éven át tartó felújítás után 1961-ben nyitott meg újra, ám akkor már csírájában sem hasonlított a régi kávéházra. Az épületben a rendszerváltás után egy ideig sörbár üzemelt, jelenleg pedig bankfiókok találhatók a legendás EMKE kávéház helyén.

A Deák Ferenc tér Budapest belvárosának egyik központi tere, egyúttal a város jelentős közlekedési csomópontja. A tér legnagyobb része az V. kerülethez tartozik, de az Anker-ház a VI. kerület része. A teret a 19. század elején alakították ki, a terület elnevezése a század legelején még Landstrasse volt. A teret 1819-es térképeken Kohlplatzként említik, de nevezték Kohlmarktnak, Káposztás piacnak, Szén piacnak és Szén térnek is. 1866-ban nevezték el a „haza bölcse” után Deák Ferenc térnek, ezt a nevet viseli azóta is. A tér a főváros tömegközlekedése szempontjából nagyon jelentős, megállója van a téren az 1896-ban épült Földalattinak, az 1970-ben átadott 2-es és az 1976 óta közlekedő 3-as metrónak is. 1896 óta villamosok is közlekednek a téren, a 47-es és a 49-es villamosok végállomása található itt.

A Szent Gellért tér Budapest XI. kerületében található, a Duna partján, a Gellért-hegy lábánál, nevét Magyarország egyik első püspökéről kapta. A lombardiai származású szerzetes 1015-ben érkezett Magyarországra. Augusztus 15-én Székesfehérváron mutatták be István királynak, ki vonakodása dacára rábízta fiának, Imre hercegnek a nevelését, majd 1030-ban marosvári (csanádi) püspökké nevezték ki. 1046-ban Beszteréd, Bőd és Beneta püspökük társaságában útra kelt, hogy Endre herceget már a határon üdvözölje. Szeptember 24-én azonban a pesti révnél - a mai budapest-belvárosi templom és a Rudas fürdő közt - megtámadták őket a pogányok, elfogták, a Kelen-hegyre hurcolták, majd onnan kétkerekű taligán a mélybe lökték.

A Baross téren álló Keleti Pályaudvar Budapest legforgalmasabb személypályaudvara. 1884. augusztus 15-én adták át az utazóközönségnek. Az eredetileg Központi Indóház néven ismert pályaudvart 1892-ben nevezték át Keleti pályaudvarrá. A 188 méter hosszú, 31,5 méter magas csarnok napjainkban műemléki védelem alatt áll. A pályaudvar előtti tér nevét a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság-és közlekedéspolitikusáról, Baross Gáborról kapta. Baross 1886-tól 1889-ig közmunka- és közlekedésügyi miniszter, majd ezt követően halálig kereskedelemügyi miniszter, nevéhez fűződik többek között a vasútvonalak nagy részének államosítása. A teheráru-díjszabás új kialakításával a mezőgazdasági termékek versenyképességét, a kereskedelem és az iparfejlesztés érdekeit nagymértékben szolgálta. Baross minisztersége alatt tették kötelezővé az Államvasutaknál a magyar nyelven való levelezést a német helyett, valamint megkövetelték a vasúti tisztviselőknél a magyar nyelvtudást. Baross Gábor élete legnagyobb feladatának azonban a Vaskapu szabályozását tekintette, elkészülte után született meg az egységes dunai hajózóútvonal. A "vasminiszter" ezt azonban már nem érhette meg, 119 évvel ezelőtt, 1892. május 9-én, 44 éves korában érte a halál. 1898-ban felállított szobrát a tér 1969-es átépítésekor helyezték át a mostani helyére, a 20-as 30-as buszok végállomásához.

A nagykörúton UV villamosok járnak, a tér még a 80-as évekbeli átépítése előtti képét mutatja. A Skála még sehol, de az aluljáró és a felüljáró sem épült még meg. A tér utolsó nagy rekonstrukciója 1978-ban a 3-as metró építésével összefüggésben kezdődött. 1980-ra elkészült a tér alatti aluljárórendszer, a Nyugati téri (akkor: Marx téri) felüljáró építése viszont nem ment zökkenőmentesen. A hidat ugyanis a két vége felől kezdték el építeni, de amikor találkozott a két oldal, nem értek össze az elemek. A felüljárót ún. szabadszereléses eljárással építették, ahol az elemeket ragasztóanyaggal is összekötik. Ám a városvezetés sürgette a céget, ezért nem várták meg, hogy a ragasztó megkössön. Ennek az eredménye az lett, hogy kicsit szétnyíltak a betonelemek, így az egyik hídfélszakasz "lekonyult", kifli alakú lett. A hibát végül kijavították, de az ügy bíróság elé került, ahol Wellner Pétert, a felüljáró tervezőjét - annak ellenére, hogy nem ő hibázott - 8 ezer forintos büntetésre kötelezték. Wellner egyébként ma a Hídépítő Zrt. munkatársa, sok más híd mellett ő tervezte Magyarország legnagyobb hídját, a Kőröshegyi völgyhidat is.

 Forrás: http://www.hampage.hu/

A Petőfi hid építésének ötlete már 1908-ban felmerült, azonban a hidat csak 1933-ban kezdték el építeni és 1937-ben adták át a forgalomnak, akkor még Horthy Miklós híd néven. A Petőfi híd építési költségének kétharmadát álló Budapest az ehhez szükséges pénzt külön adóilleték kivetésével teremtette elő, a maradék egyharmad részt pedig az állami költségvetésből fedezték. 1945. január 14-én a visszavonuló német csapatok felrobbantották, a mai formájában 1950–52 között építették újjá, ekkor nevezték át Horthy-ról Petőfire. A híd pesti hídfőjénél található a Boráros tér, amit 1875-ig Fa térnek hívták, ekkor kapta új nevét Boráros Jánosról, aki Pest város főbírája és alpolgármestere is volt.

 Forrás: http://www.egykor.hu

A hazai kaszárnyaépítészet egyik legjelentősebb alkotásaként tartják számon az 1848-ban átadott Mária Terézia gyalogsági laktanyát. Neve az elmúlt másfél évszázadban többször változott, Kilián György laktanyaként „vonult nyugdíjba”, és 1959 óta polgári célokra használják. Az 1830-as évek végén a bécsi udvar nagyszámú katonaság telepítését határozta el a magyar fővárosba, amit az 1839–40-es pozsonyi országgyűlésen megszavaztak. Ekkor döntöttek többek között a katonaság számának növeléséről, a katonai élelmezés és a beszállítások rendezésének ügyéről, és az addig erre a célra bérelt polgári házak helyett egy megfelelő méretű kaszárnyaépület megépítéséről is. Az épületet Hild József tervezte, 3 év építés után 1848-ban adták át. A laktanya központi szerepet töltött be az 1956-os forradalom és szabadságharc idején, amikor a legfontosabb fővárosi helyszínek egyikeként, gyakorlatilag a fegyveres ellenállás szimbólumává vált.

A Kálvin tér annak idején az első (Újpestre menő) lóvasút belső végállomása volt, később a Budapesti Villamos Vasút első villamosjárata (Egyetem tér-Orczy tér) is itt haladt át. Innen indul Budapest leghosszabb útja, az Üllői út. A Pestről ismert első fénykép is a Kálvin térről (akkor: Széna Tér), a tér és a Kecskeméti utca sarkáról, a korábbi kecskeméti kapu helyéről készült egyes források szerint 1844-ben, mások szerint 1852-ben. A tér egykor jelentős villamoscsomópont volt, öt különböző irányba indultak ki a vonalak. Mára csak a kiskörúti vonal maradt, a többit 1953-ban az akkori 74-es trolibusz és az 1977-ben átadott 3-as metró váltotta ki.

Forrás: http://www.villamosok.hu