A második világháború befejeztével Budapesten nem maradt ép híd, pótlásukat visszaépítésükig kishajó-közlekedéssel és pontonhidak építésével próbálták megoldani, melyek azonban a folyó téli jégzajlása miatt nem tudták folyamatosan biztosítani a forgalmat. Az új, felállítandó híd építéséről a kormány 1945. április 19-én döntött, helyét a Kossuth tér és a Batthyány tér között jelölték ki - a nevét is innen kapta. Az első tervek még hétnyílású fahídról szóltak, ám végül egy acélszerkezetes híd megépítéséről döntöttek. Az acélszerkezetet a Csepeli Vasmű és a Győri Vagongyár készítette, a beépítést az akkor vadonatúj, 100 tonnás József Attila úszódaru végezte, amely később a roncskiemelésnél és a hidak újjáépítésnél is szolgált. A híd középső teljes hossza 355 méter, a pálya szélessége 7, a járdáké 3,35 méter volt, és 15 tonnás járművek haladhattak át rajta. Építéséhez 850 tonna vasat és 3000 köbméter fát használtak fel. Pesten a Báthory utca tengelyében egyenes felhajtó épült, Budán észak és dél felé a rakpart mentén két rámpát alakítottak ki erős ívekkel. Az elkészült hidat 1946. január 18-án adták át a forgalomnak. 10 évvel később, 1957-ben, mikor már nélkülözhetővé vált, forgalmon kívül helyezték, majd 1960-ban lebontották, helyét az egykori pesti és budai hídfőnél emlékkő jelöli.
