A 19. század második felében vetődött fel először egy önálló operaház megépítésének gondolata. 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy állítsa össze javaslatát a létesítendő Operaházra vonatkozóan. Orczy Bódog öt lehetséges helyszínt jelölt meg az új Operaház építésére, de ezek között még nem szerepelt az igazi, melyre végül is gazdasági okok miatt esett a választás. Az Operaház megépítéséhez végül 1873. július 25-én adta hozzájárulását Ferenc József. Ybl Miklóst a belügyminiszter 1874. április 28-án keltezett levelében bízta meg végleges tervek elkészítésével. Az Operaház nagyrészt a kor elvárásainak megfelelően lett kialakítva, de Ybl eltért az iskolapéldának tartott színháztípustól, az 1841-ben épült drezdai operaháztól, helyette a párizsi Operát vette alapul, ahol az volt a fő elv, hogy a nézőtér az annak tengelyében elhelyezett díszlépcsőn át közelíthető meg. Az Operaház épületgépészeti berendezései szintén a kor színvonalán álltak. A padláson víztározó medencéket építettek ki, az úgynevezett záporberendezés megtáplálására tűz esetén. A fűtést gőzzel és kályhák segítségével oldották meg, a nézőtérnek pedig modern szellőzőberendezést építettek. A világítást légszeszcsillárokkal kívánták megoldani. Ennek megfelelően 1881-ben a légszeszvezeték főhálózatát meg is építették az egész épületben. Az elektromos világítás is ugyanebben az időben jelent meg, és előnyeit az építőbizottság hamar felismerte, de a légszesz vezetékek már elkészültek. Az épületet teljes egészében azonban csak 1895-ben szerelték át villanyvilágításra, úgy, hogy a gázcsövekbe behúzták az elektromos vezetékeket. Ezen munkálatokat a Ganz cég végezte. Az épület végül 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.
