1881. május 1-jén megnyílt az ország első telefonközpontja a budapesti Fürdő (ma: József Attila) utca 10-ben. Az első központ átadása utáni siker óriási volt annak ellenére, hogy az akkori szolgáltatások jócskán elmaradtak a maitól. Egyfelől viharban egyáltalán nem lehetett használni a hálózatot: mivel félő volt, hogy a villámlás kárt okoz a berendezésekben vagy az azt használókban, ezért rossz idő esetén a központ egész egyszerűen leválasztotta saját magát a hálózatról. Másfelől kezdetben csak egyeres hálózatot építettek, így az áthallás igen nagymértékű és zavaró volt. Ennek később meg is lett a böjtje, a századfordulóig az akkori hálózatot teljesen le kellett cserélni a ma is használt kéteres vezetékekből állóra. Az első telefonközpont után gyors egymásutánban nyitottak majd egy tucat kisebb központot. Azonban a központok közti átkérések nehézkesek voltak, és az előfizetők száma is meghaladta már ezeknek a kis központoknak a kapacitását, így az 1900-as évek elején megszületett a döntés egy önálló telefonközponti épület felépítéséről. A Nagymező utcai Teréz központot végül 1904-ben adták át. A központ az első világháború idején 18 ezer vonallal üzemelt. Az - ekkoriban még - négy jegyű budapesti telefonszámok egyébként 1928-ban váltak 5 jegyűvé, 1936-tól hat, majd 1989 szeptemberétől 7 jegyűek.