Magyarországon először 1827-ben a Pest-Kőbánya között próbálták ki a lóvasúti technikát, de a kísérleti üzemet 1828-ban felszámolták. Ez volt az ún. lebegő vasút, azaz a lovak a kocsikat nem egy a földre lefektetett sínpályán vontatták, hanem az építőanyagot szállító kocsik egy pilonokon álló, gerendákkal, kötelekkel megerősített szerkezeten gurultak. A vállalkozás teljes csőd volt, az olcsó puhafából épített fapálya nem bírta a terhelést. Az első közforgalmú lóvasúti szolgáltatást Pesten csak jó 40 évvel később, 1866. június 30-án indította a Pesti Közúti Vaspálya Társaság a mai Kálvin tér és Újpest között. Az 1866-tól működő lóvasút utasforgalma – eltekintve az 1874-1880 közötti időszaktól – egyenletesen emelkedett, a hangos kürtszóval robogó lóvasutak szállították az utasokat a terjeszkedő város egyre távolabbi végpontjai felé. A járatok irányát más és más színösszeállítású zászlókkal jelezték. A lóvasutat a 19. század végén kezdi el kiszorítani a villamos. 1896-ban a villamosok már 130 km hosszú vágányhálózaton mintegy 27 viszonylaton közlekedtek, a lóvasutak forgalma pedig ebben az évben drasztikusan visszaesett. 1895-ben még 23 millió utast szállítanak, 1896-ban alig 300 ezret. Az utolsó hazai városi lóvasút működése utolsó éveiben már kizárólag turisztikai célokat szolgált, és 1927-ig üzemelt a Margit-szigeten.