Budapest Anno

A Vajdahunyad vára (hivatalos nevén Történelmi Épületcsoport) Alpár Ignác építész által alkotott épületegyüttes a budapesti Városligetben. Az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére olyan épületegyüttest kívántak létrehozni a magyar fővárosban, amely „három dimenzióban” ábrázolja a magyar építészet ezeréves történetét. Alpár Ignác azzal a feltétellel nyerte el az épület megépítésére vonatkozó pályázatot, hogy a Városligeti-tó Széchenyi-szigetén az összes magyarországi építészeti stílust fölvonultató épület születik. A 21 részből álló Történelmi Épületcsoport a millenniumi ünnepségekre a szoros határidő és a költségtakarékosság szempontjai miatt ideiglenes jelleggel, főleg fából készült el. Nevét legjellemzőbb, a vajdahunyadi várat mintázó főhomlokzati részéről kapta. A város legnagyobb parkjában csendesen megbújó vár végleges formáját 1908-ban nyerte el, napjainkban a Magyar Mezőgazdasági Múzeumnak ad otthont. Az épületet 1991-ben nyilvánították műemlékké.

A Sugárút ötletét Andrássy Gyula gróf vetette fel, amelyet a Képviselőház 1870-ben elfogadott. Ezen út egyik pontján jött létre a Körönd, amely a Sugárút legtágasabb, kör alakú tere lett. Helyén egykor hatalmas szemétlerakó gödör volt, amelyet lerobbant házak sora szegélyezett, a környék akkoriban az alsóbb rétegek lakóhelye volt. Mivel a Városliget parkosítása ekkorra gyakorlatilag már befejeződött, halaszthatatlanná vált a terület rendezése. A tér szimmetrikus, épületei hasonlítanak egymásra. A tér négy épülete mindegyike előtt kis park található, bennük egy-egy szobor: Balassi Bálint, Szondy György, Zrínyi Miklós és Vak Bottyán szobrai. Korábban a téren állt Bocskai István és Bethlen Gábor szobra is, de ezek 1945-ben a Hősök terére kerültek a Millenniumi emlékműre, ahonnan akkor távolították el a Habsburg-szobrokat. A teret eleinte Köröndnek hívtál, majd 1938-ban a nevét Hitler Adolf térre változtatták, amely 1945-ben lett ismét Körönd. 1971-ben nevezték el halála után Kodály Zoltánról, a tér egykori lakójáról.

Osztapenko szobra évtizedeken át jelképezte Budapest nyugati kapuját. A szocializmus évtizedei alatt ő volt a szovjet humanizmust eltaposó náci barbarizmus ikonná magasztosult áldozata. A hivatalos történetírás szerint a Budapestet körbezáró szovjet csapatok parlamentereként a követjogot nem tisztelő német csapatok géppuskatüzében halt meg. A történet alapja igaz, Osztapenko százados Malinovszkij marsall üzenetét vitte a körbezárt magyar főváros német katonai parancsnokságára. A szovjet parancsnok üzenetében megadásra szólította fel a védőket, ezt azonban a németek visszautasították, Hitlertől ugyanis azt a parancsot kapták, hogy az utolsó emberig ki kell tartani. Osztapenko a válasszal a saját vonalak felé indult, s ma már bizonyított, hogy nem a németek lőtték le, hanem aknára futott dzsipjében halt szörnyet. Szobrát 1951-ben avatták fel, a rendszerváltás után nem sokkal pedig eltávolították, jelenleg a budapesti szoborparkban található.

Forrás: http://www.fortepan.hu

1802-ben gróf Széchényi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy Magyarországra vonatkozó gazdag gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekinthetjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének, ezek a tárgyak képezték a Nemzeti Múzeum első gyűjteményét, amely Európa harmadik ilyen jellegű nemzeti intézménye lett. A múzeumi anyagot először az egykori pesti pálos kolostorban, majd a napóleoni háború után a régi egyetem épületében helyezték el. A múzeum új, önálló épületének felállítására az 1832-36-os országgyűlés szavazta meg a szükséges összeget, tervezésével a magyarországi klasszicista építészet jelentős alakját, Pollack Mihályt bízták meg. Az építkezés 1837-ben kezdődött és 1847-re fejeződött be. A múzeum dísztermében ülésezett a 48-as népképviseleti országgyűlés felső háza. (Később, a mai parlament megépüléséig a felsőház végig itt működött.) Az épület főhomlokzata előtt áll Arany János szobra. A szobor felállítására 1887-ben írtak ki pályázatot, amelynek győztese Stróbl Alajos szobrászművész lett. Az alkotást végül 1893-ban állították fel.

1894-ben kezdődött el a mai Szabadság híd építése és ezzel együtt a Gellért tér rendezése. A Szent Gellért Szálló és Gyógyfürdő építését 1911-ben kezdték el, azonban az első világháború késleltette a munkákat. A század eleji palota-szállók elegáns, szecessziós stílusában megépített szállót 1918 szeptemberében nyitották meg. A négyemeletes szálloda a megnyitáskor összesen 176 szobából állt. A lakosztályokat vezetékes, termálvizet és szénsavas vizet is szolgáltató fürdőszobákkal látták el. Az őszirózsás forradalom idején a szállót "katonai célokra" vették igénybe, majd a tanácsköztársaság bukása után Horthy is itt rendezte be ideiglenesen a főhadiszállását. A két világháború között a szálloda pazar belső tereivel, teraszaival és medencéivel hamar a budapesti társasági élet központjává vált. 1927-ben készült el a hullámfürdő, ami a mai napig az eredeti hullámberendezéssel üzemel. A II. világháború pusztítását ez az épület sem kerülhette el, a szálló 1946-ban megkezdett rekonstrukciója csak a 60-as évek elején fejeződött be.

Az Országház felépítésének ötlete először a 19. század első felében, az 1830. évi országgyűlésen merült fel konkrét javaslat formájában. Az első épülettervet Pollack Mihály készítette, azonban ez feledésbe merült, az 1848-as szabadságharc bukását követően pedig egy időre aktualitását is vesztette az ügy. Végül 1880-ban született meg a döntés az állandó Országház felépítéséről. A kiírt pályázatra 19 terv érkezett, ezek közül négynek ítélték oda az első díjat, Steindl Imre terve végül sorsolás útján nyert. A Parlamentet már épülése közben rengeteg kritika érte, az érdeklődés középpontjában állt. Legtöbben azt kifogásolták, hogy a német jellegű gótikus stílus teljesen idegen a magyar nemzettől. Az eredeti terv szerint az új Országház átadása az 1896. évi millenniumi ünnepségek csúcspontja lett volna, azonban az épület teljes egészében csak 1904-ben készült el. Az Országháznak 27 kapuja van, belül 29 lépcsőház és 13 személy- és teherlift szolgálja a közlekedést és a szállítást, az épületben valamivel több mint 200 irodahelyiség található. A korabeli bírálatok ellenére a parlament ma már kétségkívül nemzeti büszkeségünk, fővárosunk egyik legnagyobb és legszebb épülete.

1921. január 16-án több mint nyolcvanezer ember szorongott a Szabadság téren megtartott szentmisén, amely után felavatták az úgynevezett irredenta szobrokat. A Védő Ligák Szövetsége Kertész K. Róbert akkori miniszteri tanácsos, a Kultuszminisztérium művészeti ügyosztálya vezetőjének javaslatára határozta el az elszakításra ítélt országrészeket jelképező szoborcsoport elkészítését és felállítását, hogy művészeti alkotásokkal is erősítse az egybetartozás gondolatát. A szövetség megrendelésére így a Felvidék (Észak) szobrát Kisfaludi Strobl Zsigmond, Alpokalja (Nyugat) szobrát Sidló Ferenc, a Délvidék (Dél) szobrát Szentgyörgyi István és Erdély (Kelet) szobrát Pásztor János szobrászművészek készítették el. A téren 1928-ban felavatták az ereklyés országzászlót, amely félárbocon hirdette a magyar nemzet fájdalmát elveszett országrészei miatt. A zászló a II. világháború során megsérült, maradék részeit a szovjet emlékmű építésekor lebontották. A - viszonylag épen maradt - szobrok ezután még négy hónapig álltak, majd Vas Zoltán polgármester utasítására két nap alatt őket is eltüntették. További sorsuk ismeretlen, a mai napig egyik szobor sem került elő.

Észak: Az emlékmű főalakja a három méter magas, keresztre feszített Hungária. A hozzásimuló fiú a tót nemzet ragaszkodását jelképezi az anyaországhoz. A kettő egységét kivont karddal előretörő kuruc alakja védi, emlékeztetve arra, hogy a magyar szabadságért Rákóczi hadaiban tótok is küzdöttek.

 Kelet: A szobron az ősi magyar erőt megtestesítő Csaba vezér a megtorlás pillanatát várva felszabadítja a levetkőztetett és kopjafához láncolt, bilincsekbe vert, Erdélyt jelképező - kezében az országrész címerét görcsös reménységgel szorító - alakot.

 Dél: A szobor főalakja karddal és a magyar címerrel díszített pajzzsal kel a Délvidéket jelképező svábleány védelmére. Az előtte lévő búzakévék Nagy-Magyarország éléstárát, a Bácskát és a Bánátot jelképezik.

 Nyugat: A szoborcsoporton az ifjú az elszakított nyugati vármegyéket jelképezi. Térdre hullva borul a magyar Szent Koronára, s míg jobbjával az ország testéről leszakadni készülő nyugati vármegyék címerpajzsát öleli magához, addig baljával görcsösen kapaszkodik a nagy magyar kettőskeresztes pajzsba. Fölötte áll Hadúr alakja, kezét nyugtatva az ifjú címert szorító karján, jobbjában védően tartva a nemzet pallosát. Arcán kemény dac, hit és önbizalom. Lábainál szárnyait repülésre tárva a Turul.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1861-ben alakult, első műcsarnokát 1877-ben avatták fel. A virágkorát élő intézmény számára azonban hamarosan szűkös lett az Andrássy úti épület, így hamar felmerült egy nagyobb, modernebb kiállítási csarnok építésének igénye. A tervet - többek közt a szűkös anyagi források miatt - összekapcsolták a közelgő ezredéves kiállítással. A társulat indoklásában az alábbiakat írta:

Az állam ezredéves fennállását nem teheti csupán egy évre szorított, múlékony mozzanatokkal emlékezetessé... ...a millennium megünneplése a magyar művészet mai fejlettségének teljes bemutatása nélkül nem is képzelhető el.

Magát a városligeti helyszínt is a társulat javasolta. A tervet mind a Főváros, mind a kormányzat támogatta, így 1894-ben jóváhagyták a kiállítási pavilon építését. A bazilikális alaprajzú épület végül 1896-ra el is készült, az első itt rendezett kiállítást a király - főhercegek jelenlétében - személyesen nyitotta meg 1896. május 4-én.

A mai Magyar Képzőművészeti Egyetem őse, a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde 1871-ben jött létre. Épületét a müncheni iskolázottságú Rauscher Alajos építész, a Mintarajztanoda tanára tervezte, az Andrássy út (akkori Sugárút) Izabella utcával határos saroktelkére. A szomszédos telekre közadakozásból épült az 1877-ben felavatott Műcsarnok. A neoreneszánsz stílusú sugárúti palota homlokzatát, valamint az épület belső díszítését Láng Adolf tervezte, az ovális kupolával koronázott lépcsőház és az első emeleti folyosó allegorikus falfestményei pedig a mesteriskola festőtanárának, Lotz Károlynak a művei. Az épületet 1877. november 8-án avatták fel a király jelenlétében, ünnepélyes keretek között. A Mintarajztanoda, - mely 1897-től Mintarajziskola, 1908-tól pedig Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola -, és a vele szomszédos Műcsarnok története összefonódik: az iskola tanárai egyúttal a Műcsarnok kiállító művészei voltak, itt rendezték meg 1897-ben első fővárosi kiállításukat. A Milleneumi ünnepségekhez kapcsolódva 1896-ban kiállítási palota épült a Városligetben, mely a Műcsarnok nevet kapta. Ekkor keresztelték át az Andrássy úti épületet Régi Műcsarnokra.

A palota felépítésére egy amerikai biztosítótársaság, a New York Life Insurance Company adott megbízást Hauszmann Alajosnak, aki Korb Flóris és Giergl Kálmán közreműködésével tervezte meg az 1894. október 23-án megnyitott négyemeletes, eklektikus stílusú palotát és a földszintjén helyet foglaló kávéházat. A kávéház bejáratnál szökőkút várta a vendégeket, a termekben velencei csillárok függtek, a karzatra vezető lépcsőt bronzszobrok díszítették. A cigány- és katonamuzsikát adó zenés kávéházat eredetileg előkelő, tehetős vendégeknek nyitotta a tulajdonos Steuer Sándor, de csakhamar a főváros legnépszerűbb találkozóhelye lett. Korabeli pesti anekdota szerint a megnyitó napján pesti bohémek a Dunába dobták a kávéház kulcsait, hogy az éjjel-nappal nyitva legyen. Irodalmi kávéházi rangját azonban csak akkor nyerte el, amikor 1900-ban Harsányi Adolf és fivére vette át a New York vezetését. Hamarosan kialakultak az irodalmi és művészi asztaltársaságok, 1908-tól néhány évig itt szerkesztették a Nyugat című folyóiratot, de itt indította el és szerkesztette Korda Sándor az első magyar moziújságot, a Pesti Mozit is. 1913-ban a Harsányi fivérek átadták a kávéházat új bérlőknek, de az többször is gazdát cserélt, és az első világháborút követően irodalmi rangja is megkopott. 1920-ban Tarján Vilmos vette át az üzemeltetést, akinek vezetése alatt a kávéház a fővárosi éjszakai élet egyik központjává vált. A helyiséget még fényűzőbbé alakíttatta, a melegkonyhás bárba csak estélyiben volt szabad a belépés. Az intézmény 1947-ben bezárta kapuit, és ugyan 1954-ben Hungária étterem néven újra megnyitotta ajtait a vendégek előtt, de a New York kávéház századfordulós fénykora már nem tért vissza. Az épületben jelenleg luxusszálloda működik.