Budapest Anno

A téren áll a „0” kilométerkő, amely – a 8-as főút kivételével, amely Székesfehérvárról indul – a magyarországi elsőrendű főútvonalak számozásának kezdőpontja. A tér nevét 1912-ben Clark Ádám skót építészről kapta. Ő volt a Lánchíd építésének vezetője és a budai Váralagút tervezője, de részt vett az első köztéri szökőkút és az első pesti sétatér építésében is. Clark Budapesten telepedett le, itt is nősült, és mint a város megbecsült polgára halt meg 1866. június 25-én. Sírja a Fiumei úti Nemzeti Sírkerteben található.

1871-ben a budai és óbudai honvéd egyesület elhatározta, hogy emléket állítanak az 1848-49-es szabadságharc során Budavárat elfoglaló magyar honvédseregnek. Az egyesület Zala György szobrászművészt bízta meg az emlékmű elkészítésével. A szobor 1893. május 21-én került leleplezésre. A szobor minél gyorsabb elkészítése érdekében Duckerst budapesti belga nagykövet személyesen közbenjárt, ezért a szobor gipszmintáit Zala György a belga állami múzeumnak ajándékozta.

"Harcunk az igazak harca volt, Győzelmünk a Nemzet diadala"

A Dísz tér a Várnegyed egyik legforgalmasabb pontja. A területet a középkorban Szent György térnek nevezték. A középkorban a Tárnok utcán piac volt, a mai Honvéd-szobor környékén pedig a 14. században emelt Szent György-templom állt, erről kapta a tér akkori nevét. Ezt a templomot a török hódoltság idején dzsámivá alakították. A török uralom idejéből ezen a helyen jelentősebb emlék nem maradt fenn. A törökök kiűzése után neve előbb Haupt Platz (Fő tér), a 18. század közepén már Parade Platz, azaz Dísz tér volt. A tér déli részén tartották a katonai felvonulásokat, a palotaőrség parádéit, innen kaphatta nevét. 1848–49-ben rövid időre István tér lett (valószínűleg István nádor neve után), 1866-ban – a korabeli emléktábla tanúsága szerint – már újra Dísz tér. A legnagyobb pusztítás a tér épületeit Budapest 1944–1945-ös ostroma idején érte. A háborús károk megszüntetése során – ahol lehetett – az eredeti állapot helyreállítását tartották szem előtt, a romba dőlt magasabb épületek után azonban csak foghíj, vagy épületcsonk maradt.

A Nemzeti Múzeum mögött húzódó téren álló épület az ország történetében a 18. század óta fontos szerepet játszó Festetics-család városi palotája volt. A 19. század első felében a Belső-Józsefváros – Pest külvárosaként – laza kertes beépítésű volt. A klasszicista stílusú Nemzeti Múzeum megépülése a század közepére felértékelte e területet, s az újkori magyar történelemben páratlan folyamatra került sor a kiegyezés táján: az arisztokrata családok egymás közelében építették fel palotáikat, bérpalotáikat, ily módon az u.n. mágnás-negyedet kialakítva a múzeum környékén. „Egy magyar mágnásnak nem lehet Bécsben palotája a nélkül, hogy Pesten is ne legyen” - Festetics György mondásához híven, mintegy példát mutatva elsőnek építtette fel városi palotáját, a az arisztokrácia színe-java követte példáját. Tervezőnek a kor neves magyar építészét, Ybl Miklóst kérte fel. Az épület 1865-re készült el, és az azóta történt átalakítások ellenére is megőrizte eredeti képét.

A mai Operaház helyén mocsaras környéken egy kétes hírű csárda állt, mely sokáig hátráltatta az új, díszes Sugárút építését, de végül sikerült azt a telket is kisajátítani. Az utat 1876. augusztus 20-án adták át ünnepélyes keretek között. Eleinte Sugárút-nak hívták, majd 1885-ben nevezték el gróf Andrássy Gyuláról.

1887-ben Európában másodikként hazánkban szervezték meg a mentőszolgálatot. A Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület (BÖME) alakuló közgyűlését 1887. május 8-ra hívták össze, az első mentőegység pedig két nappal később, május 10-én jelent meg a város utcáin. A BÖME első igazgatója a korábbi Budapest-belvárosi tisztiorvos, Kresz Géza volt. Az első mentőállomás az akkor még épülő Szent István Bazilika előtti Lipót-templom-bazár 47. számú üzlethelyiségében működött. Az induláskor 30 mentődolgozóval: orvosokkal, mentőkkel, segédmentőkkel, valamint egy hordággyal, egy mentőkocsival és egy pár ajándék lóval indult el a budapesti mentés. Valamennyi jelentkező önkéntes szolgálatteljesítést vállalt, bérezés nélkül. A kezdeti napi 20-25 riasztás  miatt később bővült a személyi állomány és velük együtt a mentőfogatok száma is. A szervezet 10 éves jubileumán már túl voltak a 81 ezredik betegellátási és szállítási feladaton, járműállományuk - a kiegészítő segédjárművekkel együtt - már 16 kocsiból állt. A BÖME 1890 júliusában elkészült Markó utcai székháza jelenleg az Országos Mentőszolgálat központja.

A Baross téren álló Keleti Pályaudvar Budapest legforgalmasabb személypályaudvara. 1884. augusztus 15-én adták át az utazóközönségnek. Az eredetileg Központi Indóház néven ismert pályaudvart 1892-ben nevezték át Keleti pályaudvarrá. A 188 méter hosszú, 31,5 méter magas csarnok napjainkban műemléki védelem alatt áll. A pályaudvar előtti tér nevét a dualizmus korának kiemelkedő gazdaság-és közlekedéspolitikusáról, Baross Gáborról kapta. Baross 1886-tól 1889-ig közmunka- és közlekedésügyi miniszter, majd ezt követően halálig kereskedelemügyi miniszter, nevéhez fűződik többek között a vasútvonalak nagy részének államosítása. A teheráru-díjszabás új kialakításával a mezőgazdasági termékek versenyképességét, a kereskedelem és az iparfejlesztés érdekeit nagymértékben szolgálta. Baross minisztersége alatt tették kötelezővé az Államvasutaknál a magyar nyelven való levelezést a német helyett, valamint megkövetelték a vasúti tisztviselőknél a magyar nyelvtudást. Baross Gábor élete legnagyobb feladatának azonban a Vaskapu szabályozását tekintette, elkészülte után született meg az egységes dunai hajózóútvonal. A "vasminiszter" ezt azonban már nem érhette meg, 119 évvel ezelőtt, 1892. május 9-én, 44 éves korában érte a halál. 1898-ban felállított szobrát a tér 1969-es átépítésekor helyezték át a mostani helyére, a 20-as 30-as buszok végállomásához.