Budapest Anno

Az Igazságügyi Palota tervezésére Szilágyi Dezső igazságügy-minisztertől Hauszmann Alajos kapott megbízást 1891. november 7-én, aki 1892. június 11-én terjesztette elő tervezetét. Műleírásában római stílusúnak nevezi az épületet, melynek főhomlokzata teljes egészében - oldalain csak a talapzat és a párkányok - kőből készülnének. Az építési engedélyt Pest Város Tanácsa 1893. június 15-én adta meg, a kivitelezési munkálatok pedig már 1893. augusztusában megkezdődtek. A Hauszmannal megkötött szerződés szerint az egész épületet, de legalább az előcsarnokot, a nagy csarnokot, a lépcsőket és a dísztermet 1896. május 1-jéig köteles készen átadni, mivel többek között ez az épület is a millenniumi ünnepségek egyik helyszínéül szolgált. Az épületet végül 1896. május 1-én teljes egészében átadták. Az általánosan elterjedt megoldásoktól eltérően a főhomlokzat középrizalitját koronázó diadalszekeret nem páros számú paripa röpíti, hanem három. Hajtója a felvilágosodás géniusza, jobbjában fáklya, baljában pálma. Az épületet 1950-ben a Munkásmozgalmi Intézet kapta meg, majd 1957. áprilistól nagyobb részét a Magyar Nemzeti Galéria használta, 1973-tól pedig az egykori Igazságügyi Palota a Néprajzi Múzeumnak ad otthont.

A jelenlegi Erzsébet híd 1961-1964 között épült a második világháborúban elpusztított első Erzsébet híd helyére, helyreállítására a budapesti Duna-hidak közül utolsóként került sor. Az újjáépítendő hídra három alternatív terv készült, a választás végül a Sávoly Pál által tervezett korszerű kábelhídra esett, amelynek vonalvezetése, nyílásbeosztása követi a régi hídét. Az 1959. október 15-i, kormányszintű döntést követően 1960 tavaszán az építési munkák a felrobbantott híd megmaradt pesti pilonjának bontásával és az alépítményi munkákkal indultak meg. A két tartókábel egy-egy kábelköteg, 61 db elemi kábelből összeállítva, amelyek párhuzamosan futnak egymással, össztömegük több, mint 1000 tonna. Az új híd közel tíz méterrel lett szélesebb a réginél, ugyanis a járdákat a függesztőkábeleken kívülre helyezték. Az új hidat végül 1964. november 21-én adták át ünnepélyes keretek között a forgalomnak. A hídon az utolsó villamos 1972. december 31-én haladt át, a vágányokat 1975-ben távolították el.

 Forrás: http://hampage.hu

1867-ben adták át a fogalomnak a Magyar Államvasutak első pályaudvarát a budapesti Józsefvárosi pályaudvart. A kiegyezés előtt Pesten és Budán mindössze három állomás volt üzemben két vasúttársaság kezében. Az Északi Vasút pályaudvarának létesítésére vonatkozó elképzelésekről az első tudósítások 1863-ból származnak. Az állomásépület ránk maradt első alaprajza 1864-ből származik, a felvételi épület mellett az egykori üzemi épületek tervei is előkerültek. A pályaudvar rendelkezett fűtőházzal, amely 16 mozdony kiszolgálására volt alkalmas, az állomás első neve losonci indóház volt. A Keleti pályaudvar megnyitásával lezárult a Józsefvárosi pályaudvar történetének első szakasza, 1885-től a MÁV megszüntette az itteni személyforgalmat, a pályaudvar épületegyüttese hosszú évtizedeken át csak a teherforgalom igényeit szolgálta ki. Az állomás életének újabb fejezete 1936-ban kezdődött, amikor ismét megnyitotta kapuit a személyforgalom előtt. Az 1990-es években a Budapest belső részéről eltűnő ipar, a hanyatló áruforgalom megpecsételte a pályaudvar sorsát. A teherforgalom ma már Soroksár-Terminál állomásra érkezik, a személyforgalom pedig 2005 végén szűnt meg. Az utolsó személyvonat 2005. december 10-én 19:40-kor hagyta el az állomást, az épületek azóta kihasználatlanul állnak, állapotuk folyamatosan romlik.

Forrás: http://www.fortepan.hu

A kiegyezés évében, 1867-ben Pesten olyan elhatározás született, hogy megszüntetik az összes magánvágóhidat és helyette egy – a város felügyelete alatt álló – közvágóhidat létesítenek. A jelentős középület terveit Julius Hennicke porosz királyi mérnök készítette, ám a Duna közeli építkezés megkezdését óriási feltöltési munkálatok előzték meg. Maga az építkezés 1870 tavaszán kezdődött meg, amellyel egy időben a hatóság hozzákezdett a vasúti összeköttetés feltételeinek megteremtéséhez is. A cél ugyanis az volt, hogy az állatállományt a pesti hizlaldákból azontúl ne élve szállítsák Bécsbe, hanem itt levágva, az erre a célra épített vagonokban közvetlenül a vágóhelyről kerülhessen a bécsi vásárcsarnokokba. A Közvágóhidat végül 1872. július 27-én adták át ünnepélyes keretek között a város tisztségviselői.

1924-ben vetődött fel a sziklatemplom építésének gondolata, amikor egy magyar zarándokcsoport Lourdes-ban járt. Eredetileg a Gellért-hegy déli oldalán lévő elhagyott, rossz hírű Szent Iván barlangot szerették volna engesztelő szentéllyé megépíteni. Később azonban a barlang természetes üregét a hegy belsejében robbantásokkal kialakított mesterséges barlangrésszel bővítették ki. A templom építését dr. Lux Kálmán tervei alapján 1931 tavaszára fejezték be. 1939-től lengyel menekültek ezrei érkeztek Magyarországra, akik nagy számban látogatták a Sziklakolostort. 1950-ben a kommunista rendszer felszámolta a szerzetesrendeket Magyarországon. 1951 húsvéthétfőjén az Államvédelmi Hatóság betört a sziklatemplomba, a szerzeteseket egyetlen éjszaka alatt teherautókra rakták és elszállították. A templom bejárata feletti sziklaoromra 1936-ban állított kivilágított fakeresztet 1951-ben ledöntötték, az 1960-as évek elején pedig a templom bejáratát is befalazták. A rendszerváltáskor a Pálos Rend a sziklatemplomot visszakapta, újboli felszentelésére 1992. június 6-án került sor.

A képviselőház 1896. április 21-én ünnepélyes ülésen tárgyalta és fogadta el azt a törvényciket, amely az ezredéves ünnepet törvénybe iktatta. Még a törvény megalkotása előtt döntöttek arról, hogy ünnepségeket rendeznek a jubileum alkalmából. A nagyszabású kiállítást 520 000 négyzetméteren rendezték meg a Városligetben, melyet Ferenc József nyitott meg 1896. május 2-án. A 240 pavilonban kizárólag magyar eredetű tárgyakat, alkotásokat, gyártmányokat és termékeket mutattak be. A Révai Lexikon statisztikája szerint az állandó és időszaki kiállítók száma együttvéve 21310 volt. A kiállítás nemcsak a Városligetre korlátozódott, a városligeti területen kívül volt az állatkiállítások területe. A kiállítást 5 főkapun keresztül közelíthette meg a közönség. A - képen látható - I. számú főkaput Frommer Lajos budapesti építész tervezte. A kapuzat 60 méter hosszú és míg a középső pilonok 18 és 5 méter, addig a sarok pilonok 10 és 5 méter magasak voltak. A díszes főkapu a mai millenniumi emlékmű helyén állt, ahonnan egy diadalívszerű építmény alatt, egy hídon áthaladva lehetett a kiállítás területére jutni. Az ezredéves kiállítás megnyitóját a Sziklay testvérek - Arnold és Zsigmond - a Lumiére-gyár egyik technikusával együtt filmen is megörökítették, azonban a magyar filmkészítés ezen legkorábbi darabja sajnos azóta elveszett.

Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága felvette programjába a katonai és képzőművészeti akadémián kivül egy magyar tudományos akadémia felállítását.  Az 1825-ös Országgyűlésen Felsőbüki Nagy Pál beszédének hatására Széchenyi István kért szót, aki „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét – amelyet 60 ezer forintban állapított meg - a Magyar Tudós Társaság létrehozására. Széchenyi magyarul szólalt fel az Országgyűlésen, ami korábban nem volt szokás. A hagyomány azt tartja, hogy kijelentése után megkérdezték tőle: „És miből szándékozik ez alatt az év alatt élni, gróf úr?” Mire Széchenyi azt válaszolta: „Majd csak eltartanak addig a barátaim.” Az alapítást ugyan 1827-ben törvénybe iktatták, a társaság első közgyűlését azonban csak 1831. február 4-én tartotta. Ekkor 42 rendes, 24 tiszteleti és meghatározatlan számú levelező tagot fogadhatott tagjai közé. A társaság az Akadémia nevet 1840-ben vette fel. 1860-ban országos gyűjtés indult az Akadémia székházának felépítésére, majd két évvel később megkezdődött az építkezés. A Díszteremet Lotz Károly alkotásai, a kis üléstermet Ligeti Antal tájképei ékesítik. Az épület felavatására 1865. december 11-én került sor. Az Akadémia az 1870-es évektől az ország tudományos életének központja lett.