Budapest Anno

A Vigadó elődje Pollack Mihály tervei alapján készült, és 1833-ban nyílt meg, az épületet azonban 1849 májusában Hentzi osztrák generális Budáról szétlövette. Feszl Frigyes 1858-ban kezdett foglalkozni az új Vigadó tervezésével. A keleti elemekkel vegyített romantikus épület nagy feltűnést keltett, s csakhamar az akkori főváros egyik legfontosabb kulturális, művelődési intézményévé vált. Ünnepi bál keretében avatták fel 1865 januárjában. A II. világháborúban az épületegyüttes súlyos sérüléseket szenvedett, sokáig vitatott volt hogy sor kerül-e az újjáépítésre, végül az 1970-es években megkezdődött a felújítás. Az újjáépült Pesti Vigadót 1980-ban adták át, és jelenleg is az ország egyik legszebb művelődési központja.

A Citadella Budapest XI. kerületében, a Gellért-hegy tetején fekvő erőd, melyet az 1848-49-es szabadságharc leverése után, 1854-ben emelt a Habsburg uralkodóház. A Citadella helyét az 1849-ben elpusztított Csillagda és a körülötte lévő virág- és szőlőskertek területén jelölték ki. A tervek szerint a 220 méter hosszú, 60 méter széles, 4 méter vastag kőfalakkal védelmezett erőd lőrései mögé 60 korszerű ágyút helyezhettek el. Az 1867-es osztrák-magyar kiegyezéssel a Citadella elvesztette a hadi célját, de a katonaság csak 1899-ben vonult ki a falai mögül. Ekkor a lelkes budapesti lakosság nyomására jelképes bontásokat végeztek a bejárata feletti falrészen, de az egész gyűlölt erődítmény lebontására nem volt elegendő anyagi forrás. Utolsó katonai jellegű használata a II. világháborúban, Budapest 1944–45-ös védelmében a támadó Vörös Hadsereggel szemben történt, amikor a német és magyar csapatok légvédelmi bázisául szolgált, míg kazamatáiban raktárakat és sebesültellátó helyet rendeztek be. A Gellért-hegy a Citadellával együtt 1987 óta a Világörökség része.

Az ipari, majd tudományos forradalom légkörében fogalmazódott meg Európa-szerte a földtani intézmények megalapításának gondolata. I. Ferenc József 1869. június 18-án hagyta jóvá a Magyar Földtani Intézet megalapítását. Az épület megvalósítására 1896-ban írták ki a tervezői, jeligés pályázatot, ahol az első díjat Lechner Ödön "Versenyezve haladunk" jeligéjű pályaműve kapta. Az építkezés 1898. február 9-én kezdődött meg, és igen rövid idő - másfél év - alatt be is fejeződött, az épület 1899. október 1-én már "lakható állapotban" volt. A Földtani Intézet épületét 1900. május 7-én nyitotta meg hivatalosan, ünnepélyes keretek között Darányi Ignác földművelésügyi miniszter. A megnyitóra várták Széll Kálmán miniszterelnököt is, ő azonban fontosabbnak tartott egy banketten való részvételt. Nem így Ferenc József császár és király, aki 1900. május 29-én látogatást tett az Intézetben. Ekkor már természetesen a miniszterelnök is megjelent. A II. világháború alatt az Intézet épülete nem szenvedett kárt, de a tetőre épített beton géppuskafészek ma is ezekre a viharos időkre emlékeztet. A Magyar Állami Földtani Intézet Magyarország legrégebbi, ma is működő tudományos kutatóintézete. Létszáma 2009-ben 114 fő volt, köztük 74 kutató.

1961. augusztus 20-án, minden különösebb reklám nélkül nyitott meg a Várkert Bazárban Budapest első számú nyári szórakozóhelye, a Budai Ifjúsági Park. Nem csak az első alkalommal, de a későbbiekben is nagyjából 2000-2500 fiatal várakozott hosszú tömött sorokban a bejutásra, hogy meghallgathassa a kor legendás előadóit. Miután kialakultak és egyértelművé váltak a parkba lépés szabályai, kialakult a szabályokat betartók, betartatók és a szabályokat áthágók köre is. Voltak ugyanis, akik az elvárt normáknak, jólneveltségnek nem tudtak és nem is akartak megfelelni. Rajnák, a "legendás" Rajnák igazgató - aki az 50-es évek derekán még elsőosztályú birkózó volt - ugyanis smasszercsapatával minden nyitáskor ott állt a kapuban és a belépni akarók alapos szemrevételezése után döntött arról, hogy az illető ruházata, külleme, hajviselete megfelel-e a kívánatosnak. A farmer, a hosszú haj, de még a sárfoltos szövetnadrág is elegendő ok volt a belépni szándékozók elküldésére. A 60-as évek végén, 1968-69-ben voltak legtöbben a koncerteken. 1968-ban egy Omega koncerten 7125, egy Illés koncerten 3640, egy Metró koncerten 2330 jegy kelt el. A 70-es évek második felében, ha megváltozott külsőségek és igények közepette is, de ismét fellendült a park. 1978-ban robbant be a parkban a Piramis, a Korál, a P. Mobil, a Beatrice, a Color és a Tűzkerék. 1979-ben a Hobo Blues Band, az Edda, a Karthago és a Dinamit. 1980. május 27-én egy Edda koncert alkalmával a park bejáratához vezető lépcsők kőfalai leomlottak, s a baleset során öt fiatal megsérült. Ekkor a parkot két hónapra be is zárták, s ez az esemény már előre vetítette a létesítmény sorsát. A legendás, egy egész generációnak közös élményt adó Ifipark végül 1984-ben zárta be végleg a kapuit.

A budai Duna-part látképét jelentősen alakító, ma Várkert bazárként ismert épületegyüttes története az 1870-es években kezdődött. A cél az volt, hogy az ekkor már elegánsan kiépített pesti Duna-partnak méltó párját építsék fel a budai oldalon. Végül a területen ebben az időben található alacsony emeletes házak helyére került 1876-1879 között Ybl Miklós tervei alapján a várbazár, aki "ezen, a művészetre nézve háládatos megbízatás által magát különösen megtisztelve is érzi". Az ekkor megépült együttest délen két, északon egy a királyi testőrség és szolgaszemélyzet számára készült lakóépület fogta közre. Ezek között szimmetrikusan kialakítva "az utca felé egy pavillonok által megszakított terasse építtetnék, mely alá csinos bolthelyiségek rendeztetnének be". Az épületegyüttes meghatározó motívuma a Duna-partról a teraszszintre emelkedő szimmetrikus vezetésű nagyvonalú rámpa-pár. Az 1920-as években a csak részben használt, kedvezőtlen víz és talajviszonyoknak kitett épület pusztulásnak indult. Már ekkor felvetődött a helyreállítás szükségessége, de a munkálatok még évtizedekig nem kezdődtek meg. Az épületben működött 1961 és 1984 között a Budai Ifjúsági Park, mely számos zenei rendezvénynek, koncertnek adott otthont. Állapota az 1980-as évektől fogva folyamatosan romlott, mely az épület teljes lezárásához vezetett. A hozzá tartozó lakásokat folyamatosan kiürítették. A Várbazár felújítására, hasznosítására számtalan terv készült, ám a kivitelezés még várat magára, az épületek állapota pedig azóta is folyamatosan romlik...

A Városligeti Műjégpálya 1870. január 29-én kezdte meg a korcsolyázó tömeg fogadását, mikor is Rudolf koronaherceg ünnepélyesen megnyitotta kapuit. A jégpálya megnyitását az 1869. november 12-én a Duna parti Steingasser (Petőfi) kávéház kártyatermében Kresz Géza - a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület későbbi alapítója és első igazgatója - kezdeményezésére megalakult Pesti Korcsolyázó Egylet tette lehetővé. Az egylet hosszas és kitartó közbenjárás után engedélyt kapott a városi tanácstól, hogy a Városligeti tó egy részén minden télen korcsolyapályát alakítson ki, amin a pesti hölgyek és urak díjtalanul élvezhetik a korcsolyázás minden örömét. Az első „korcsolyacsarnokot” a tó partján felállított kéthelyiséges kis fabódé testesítette meg, ami 1874-ben tragikus módon leégett. Ez után, 1875-ben épült az első állandó csarnok, majd 1893-ban a Lechner Ödön által tervezett, napjainkban műemléknek számító egyesületi székház.

A hazai technikai szakoktatás, s egyszersmind a Műegyetem története a 18. századra nyúlik vissza. A Műegyetem első, közvetlen elődintézménye az 1782-ben – a budai tudományegyetem bölcsészeti karának keblében – alapított, Institutum Geometricum néven ismertté vált mérnökképző intézet volt. Az 1871-ben megalakult Királyi József Műegyetem volt a világon az első műszaki felsőoktatási intézmény, amely a nevében az egyetem szót viselte. Az 1890-es évekre az intézmény kinőtte az alig több, mint tíz évvel korábban felépített első önálló otthonát, ezért 1896-ban a kultuszminiszter javaslatot terjesztett az országgyűlés elé az egyetem újabb elhelyezéséről. Ennek alapján 1898-ban Buda akkori legdélibb részén, Lágymányoson vásároltak telkeket. A tervek elkészítésére Czigler Győző professzor kapott megbízást. Czigler váratlan halála miatt az ő tervei szerint csak a Szt. Gellért téri kémiai (1904) és a Budafoki úti fizikai épület (1906) készült el. A központi épület tervezését Hauszmann Alajos vette át. Az épületek 1909-re készültek el, az 1909/10-es tanévet a Műegyetem már Lágymányoson kezdte meg. Az intézmény helyének kijelölését a környék beépítetlensége miatt sok kritika érte, mára azonban kiderült, hogy a választás szerencsés volt. A század eleji munkálatok után még maradt elég terület az utóbbi évtizedek nagyszabású építkezéseire is, amelyek révén kialakulhatott Lágymányoson a mai egyetemi városrész.