A fürdő megépítésének gondolatával a főváros már 1884-ben foglalkozni kezdett, megtervezésével Czigler Győző műegyetemi tanárt bízták meg. A közgyűlés azonban csak 1903-ban szentesítette határozatában Czigler terveit. A helyszín többszörös módosítása után a tényleges építkezés 1909. május 7-én kezdődött meg. A fürdőt, amelyet addig Artézi fürdő néven emlegettek, 1913. június 16-án nyitották meg, már Széchenyi gyógyfürdő néven. A fürdő ekkor beosztása szerint magánfürdőkre, férfi és női gőzfürdőre, valamint férfi és női népfürdőre oszlott. A fürdő forgalma 1913-ban meghaladta a 200 000 főt, majd 1919-ban 890 507 fővel tetőzött. Ennek ellenére a fürdő 1914 és 1915 között veszteséggel működött, melynek oka a világháború gazdasági hatásai mellett a tervezett gyógyszálló hiánya is volt. A fővárosi közgyűlés 1924-ben határozott a fürdő kibővítéséről, a strand építéséről a városgazdasági ügyosztály 1926. június 26-án írt ki tervpályázatot. A strandfürdőt 1927. augusztus 19-én nyitották meg, ez azonban a fürdő gazdasági egyensúlyát nem oldotta meg. A vízmelegítés költségei emelkedtek, ezért a vízhozam növelése érdekében szükségessé vált egy második artézi kút fúrása. A fúrási munkálatokat 1936. július 9-én kezdték meg és azok mintegy két évig tartottak. 1938. március 16-án 1256 méter mélyen 77 °C-os termálvizet találtak. A kútból 24 óránként 6000 m³ víz tört a felszínre, amely megoldotta a fürdő termálvízellátását és az épület fűtését is. A fürdő forgalma egészen 1944-ig emelkedett. 1945-ben, a háború után megkezdődtek a helyreállítási munkálatok, és már 1945 márciusában a jobb oldali kádosztályt a szovjet katonák, a bal oldali kádosztályt és a női kádosztályt a lakosság igénybe is vehette. Az 1997 óta folyó rekonstrukciós munkálatok során a fürdő szinte összes részét felújították. A Széchenyi Gyógyfürdő napjainkban Budapest és egyben Európa legnagyobb fürdőkomplexuma.
