Budapest Anno

1921. január 16-án több mint nyolcvanezer ember szorongott a Szabadság téren megtartott szentmisén, amely után felavatták az úgynevezett irredenta szobrokat. A Védő Ligák Szövetsége Kertész K. Róbert akkori miniszteri tanácsos, a Kultuszminisztérium művészeti ügyosztálya vezetőjének javaslatára határozta el az elszakításra ítélt országrészeket jelképező szoborcsoport elkészítését és felállítását, hogy művészeti alkotásokkal is erősítse az egybetartozás gondolatát. A szövetség megrendelésére így a Felvidék (Észak) szobrát Kisfaludi Strobl Zsigmond, Alpokalja (Nyugat) szobrát Sidló Ferenc, a Délvidék (Dél) szobrát Szentgyörgyi István és Erdély (Kelet) szobrát Pásztor János szobrászművészek készítették el. A téren 1928-ban felavatták az ereklyés országzászlót, amely félárbocon hirdette a magyar nemzet fájdalmát elveszett országrészei miatt. A zászló a II. világháború során megsérült, maradék részeit a szovjet emlékmű építésekor lebontották. A - viszonylag épen maradt - szobrok ezután még négy hónapig álltak, majd Vas Zoltán polgármester utasítására két nap alatt őket is eltüntették. További sorsuk ismeretlen, a mai napig egyik szobor sem került elő.

Észak: Az emlékmű főalakja a három méter magas, keresztre feszített Hungária. A hozzásimuló fiú a tót nemzet ragaszkodását jelképezi az anyaországhoz. A kettő egységét kivont karddal előretörő kuruc alakja védi, emlékeztetve arra, hogy a magyar szabadságért Rákóczi hadaiban tótok is küzdöttek.

 Kelet: A szobron az ősi magyar erőt megtestesítő Csaba vezér a megtorlás pillanatát várva felszabadítja a levetkőztetett és kopjafához láncolt, bilincsekbe vert, Erdélyt jelképező - kezében az országrész címerét görcsös reménységgel szorító - alakot.

 Dél: A szobor főalakja karddal és a magyar címerrel díszített pajzzsal kel a Délvidéket jelképező svábleány védelmére. Az előtte lévő búzakévék Nagy-Magyarország éléstárát, a Bácskát és a Bánátot jelképezik.

 Nyugat: A szoborcsoporton az ifjú az elszakított nyugati vármegyéket jelképezi. Térdre hullva borul a magyar Szent Koronára, s míg jobbjával az ország testéről leszakadni készülő nyugati vármegyék címerpajzsát öleli magához, addig baljával görcsösen kapaszkodik a nagy magyar kettőskeresztes pajzsba. Fölötte áll Hadúr alakja, kezét nyugtatva az ifjú címert szorító karján, jobbjában védően tartva a nemzet pallosát. Arcán kemény dac, hit és önbizalom. Lábainál szárnyait repülésre tárva a Turul.

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat 1861-ben alakult, első műcsarnokát 1877-ben avatták fel. A virágkorát élő intézmény számára azonban hamarosan szűkös lett az Andrássy úti épület, így hamar felmerült egy nagyobb, modernebb kiállítási csarnok építésének igénye. A tervet - többek közt a szűkös anyagi források miatt - összekapcsolták a közelgő ezredéves kiállítással. A társulat indoklásában az alábbiakat írta:

Az állam ezredéves fennállását nem teheti csupán egy évre szorított, múlékony mozzanatokkal emlékezetessé... ...a millennium megünneplése a magyar művészet mai fejlettségének teljes bemutatása nélkül nem is képzelhető el.

Magát a városligeti helyszínt is a társulat javasolta. A tervet mind a Főváros, mind a kormányzat támogatta, így 1894-ben jóváhagyták a kiállítási pavilon építését. A bazilikális alaprajzú épület végül 1896-ra el is készült, az első itt rendezett kiállítást a király - főhercegek jelenlétében - személyesen nyitotta meg 1896. május 4-én.

A mai Magyar Képzőművészeti Egyetem őse, a Magyar Királyi Országos Mintarajztanoda és Rajztanárképezde 1871-ben jött létre. Épületét a müncheni iskolázottságú Rauscher Alajos építész, a Mintarajztanoda tanára tervezte, az Andrássy út (akkori Sugárút) Izabella utcával határos saroktelkére. A szomszédos telekre közadakozásból épült az 1877-ben felavatott Műcsarnok. A neoreneszánsz stílusú sugárúti palota homlokzatát, valamint az épület belső díszítését Láng Adolf tervezte, az ovális kupolával koronázott lépcsőház és az első emeleti folyosó allegorikus falfestményei pedig a mesteriskola festőtanárának, Lotz Károlynak a művei. Az épületet 1877. november 8-án avatták fel a király jelenlétében, ünnepélyes keretek között. A Mintarajztanoda, - mely 1897-től Mintarajziskola, 1908-tól pedig Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola -, és a vele szomszédos Műcsarnok története összefonódik: az iskola tanárai egyúttal a Műcsarnok kiállító művészei voltak, itt rendezték meg 1897-ben első fővárosi kiállításukat. A Milleneumi ünnepségekhez kapcsolódva 1896-ban kiállítási palota épült a Városligetben, mely a Műcsarnok nevet kapta. Ekkor keresztelték át az Andrássy úti épületet Régi Műcsarnokra.

A palota felépítésére egy amerikai biztosítótársaság, a New York Life Insurance Company adott megbízást Hauszmann Alajosnak, aki Korb Flóris és Giergl Kálmán közreműködésével tervezte meg az 1894. október 23-án megnyitott négyemeletes, eklektikus stílusú palotát és a földszintjén helyet foglaló kávéházat. A kávéház bejáratnál szökőkút várta a vendégeket, a termekben velencei csillárok függtek, a karzatra vezető lépcsőt bronzszobrok díszítették. A cigány- és katonamuzsikát adó zenés kávéházat eredetileg előkelő, tehetős vendégeknek nyitotta a tulajdonos Steuer Sándor, de csakhamar a főváros legnépszerűbb találkozóhelye lett. Korabeli pesti anekdota szerint a megnyitó napján pesti bohémek a Dunába dobták a kávéház kulcsait, hogy az éjjel-nappal nyitva legyen. Irodalmi kávéházi rangját azonban csak akkor nyerte el, amikor 1900-ban Harsányi Adolf és fivére vette át a New York vezetését. Hamarosan kialakultak az irodalmi és művészi asztaltársaságok, 1908-tól néhány évig itt szerkesztették a Nyugat című folyóiratot, de itt indította el és szerkesztette Korda Sándor az első magyar moziújságot, a Pesti Mozit is. 1913-ban a Harsányi fivérek átadták a kávéházat új bérlőknek, de az többször is gazdát cserélt, és az első világháborút követően irodalmi rangja is megkopott. 1920-ban Tarján Vilmos vette át az üzemeltetést, akinek vezetése alatt a kávéház a fővárosi éjszakai élet egyik központjává vált. A helyiséget még fényűzőbbé alakíttatta, a melegkonyhás bárba csak estélyiben volt szabad a belépés. Az intézmény 1947-ben bezárta kapuit, és ugyan 1954-ben Hungária étterem néven újra megnyitotta ajtait a vendégek előtt, de a New York kávéház századfordulós fénykora már nem tért vissza. Az épületben jelenleg luxusszálloda működik.

Az Andrássy út 25. szám alatti telken - amely éppen az Operaházzal szemben található - épült fel a Lechner Ödön tervezte MÁV Nyugdíjintézetének bérháza. Az építési engedélyt 1883. május 31-én szerezték meg. Lechner a megbízás elfogadása kapcsán ezt írta:

Becsvágyam sarkallt, de vigyáznom kellett, hogy az én épületem ne viselkedjék tolakodóan Ybl remekével szemben, mert az udvarhölgy lehet szebb, mint a királyné, de úgy kell, hogy a királyné királyné maradjon.

Az épület 1886-ra készült el, megformálását a korai francia reneszánsz formavilága ihlette. Az 1885-ben megrendezett országos kiállításon a kortárs francia építészek is csodálatukat fejezték ki az épületért. A földszinten működött az egykori kávéház, amelynek Lechner Ödön tervezte berendezése, falikárpitjai, faburkolatai a kortársakat is lenyűgözték. A kávéház a földszinten, a pincehelyiségben és az emeleten is működött fénykorában; tulajdonosának neve aztán az egész épületre ráragadt, ezért emlegetik Drechsler-palotaként is az épületet. A kávéházban Szinyey-Merse Pál, Puccini és Mahler is vendégeskedett. Az épület 2002-ig adott otthont az Állami Balett Intézetnek, a mostani Táncművészeti Főiskola elődjének. 1997-ben magánosították, helyzete azóta is hányattatott, rendezetlen.

A 19. század második felében vetődött fel először egy önálló operaház megépítésének gondolata. 1872-ben Lónyay Menyhért miniszterelnök felkérte Orczy Bódogot, a Nemzeti Színház igazgatóját, hogy állítsa össze javaslatát a létesítendő Operaházra vonatkozóan. Orczy Bódog öt lehetséges helyszínt jelölt meg az új Operaház építésére, de ezek között még nem szerepelt az igazi, melyre végül is gazdasági okok miatt esett a választás. Az Operaház megépítéséhez végül 1873. július 25-én adta hozzájárulását Ferenc József. Ybl Miklóst a belügyminiszter 1874. április 28-án keltezett levelében bízta meg végleges tervek elkészítésével. Az Operaház nagyrészt a kor elvárásainak megfelelően lett kialakítva, de Ybl eltért az iskolapéldának tartott színháztípustól, az 1841-ben épült drezdai operaháztól, helyette a párizsi Operát vette alapul, ahol az volt a fő elv, hogy a nézőtér az annak tengelyében elhelyezett díszlépcsőn át közelíthető meg. Az Operaház épületgépészeti berendezései szintén a kor színvonalán álltak. A padláson víztározó medencéket építettek ki, az úgynevezett záporberendezés megtáplálására tűz esetén. A fűtést gőzzel és kályhák segítségével oldották meg, a nézőtérnek pedig modern szellőzőberendezést építettek. A világítást légszeszcsillárokkal kívánták megoldani. Ennek megfelelően 1881-ben a légszeszvezeték főhálózatát meg is építették az egész épületben. Az elektromos világítás is ugyanebben az időben jelent meg, és előnyeit az építőbizottság hamar felismerte, de a légszesz vezetékek már elkészültek. Az épületet teljes egészében azonban csak 1895-ben szerelték át villanyvilágításra, úgy, hogy a gázcsövekbe behúzták az elektromos vezetékeket. Ezen munkálatokat a Ganz cég végezte. Az épület végül 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt.

Az Igazságügyi Palota tervezésére Szilágyi Dezső igazságügy-minisztertől Hauszmann Alajos kapott megbízást 1891. november 7-én, aki 1892. június 11-én terjesztette elő tervezetét. Műleírásában római stílusúnak nevezi az épületet, melynek főhomlokzata teljes egészében - oldalain csak a talapzat és a párkányok - kőből készülnének. Az építési engedélyt Pest Város Tanácsa 1893. június 15-én adta meg, a kivitelezési munkálatok pedig már 1893. augusztusában megkezdődtek. A Hauszmannal megkötött szerződés szerint az egész épületet, de legalább az előcsarnokot, a nagy csarnokot, a lépcsőket és a dísztermet 1896. május 1-jéig köteles készen átadni, mivel többek között ez az épület is a millenniumi ünnepségek egyik helyszínéül szolgált. Az épületet végül 1896. május 1-én teljes egészében átadták. Az általánosan elterjedt megoldásoktól eltérően a főhomlokzat középrizalitját koronázó diadalszekeret nem páros számú paripa röpíti, hanem három. Hajtója a felvilágosodás géniusza, jobbjában fáklya, baljában pálma. Az épületet 1950-ben a Munkásmozgalmi Intézet kapta meg, majd 1957. áprilistól nagyobb részét a Magyar Nemzeti Galéria használta, 1973-tól pedig az egykori Igazságügyi Palota a Néprajzi Múzeumnak ad otthont.

A jelenlegi Erzsébet híd 1961-1964 között épült a második világháborúban elpusztított első Erzsébet híd helyére, helyreállítására a budapesti Duna-hidak közül utolsóként került sor. Az újjáépítendő hídra három alternatív terv készült, a választás végül a Sávoly Pál által tervezett korszerű kábelhídra esett, amelynek vonalvezetése, nyílásbeosztása követi a régi hídét. Az 1959. október 15-i, kormányszintű döntést követően 1960 tavaszán az építési munkák a felrobbantott híd megmaradt pesti pilonjának bontásával és az alépítményi munkákkal indultak meg. A két tartókábel egy-egy kábelköteg, 61 db elemi kábelből összeállítva, amelyek párhuzamosan futnak egymással, össztömegük több, mint 1000 tonna. Az új híd közel tíz méterrel lett szélesebb a réginél, ugyanis a járdákat a függesztőkábeleken kívülre helyezték. Az új hidat végül 1964. november 21-én adták át ünnepélyes keretek között a forgalomnak. A hídon az utolsó villamos 1972. december 31-én haladt át, a vágányokat 1975-ben távolították el.

 Forrás: http://hampage.hu

1867-ben adták át a fogalomnak a Magyar Államvasutak első pályaudvarát a budapesti Józsefvárosi pályaudvart. A kiegyezés előtt Pesten és Budán mindössze három állomás volt üzemben két vasúttársaság kezében. Az Északi Vasút pályaudvarának létesítésére vonatkozó elképzelésekről az első tudósítások 1863-ból származnak. Az állomásépület ránk maradt első alaprajza 1864-ből származik, a felvételi épület mellett az egykori üzemi épületek tervei is előkerültek. A pályaudvar rendelkezett fűtőházzal, amely 16 mozdony kiszolgálására volt alkalmas, az állomás első neve losonci indóház volt. A Keleti pályaudvar megnyitásával lezárult a Józsefvárosi pályaudvar történetének első szakasza, 1885-től a MÁV megszüntette az itteni személyforgalmat, a pályaudvar épületegyüttese hosszú évtizedeken át csak a teherforgalom igényeit szolgálta ki. Az állomás életének újabb fejezete 1936-ban kezdődött, amikor ismét megnyitotta kapuit a személyforgalom előtt. Az 1990-es években a Budapest belső részéről eltűnő ipar, a hanyatló áruforgalom megpecsételte a pályaudvar sorsát. A teherforgalom ma már Soroksár-Terminál állomásra érkezik, a személyforgalom pedig 2005 végén szűnt meg. Az utolsó személyvonat 2005. december 10-én 19:40-kor hagyta el az állomást, az épületek azóta kihasználatlanul állnak, állapotuk folyamatosan romlik.

Forrás: http://www.fortepan.hu

A kiegyezés évében, 1867-ben Pesten olyan elhatározás született, hogy megszüntetik az összes magánvágóhidat és helyette egy – a város felügyelete alatt álló – közvágóhidat létesítenek. A jelentős középület terveit Julius Hennicke porosz királyi mérnök készítette, ám a Duna közeli építkezés megkezdését óriási feltöltési munkálatok előzték meg. Maga az építkezés 1870 tavaszán kezdődött meg, amellyel egy időben a hatóság hozzákezdett a vasúti összeköttetés feltételeinek megteremtéséhez is. A cél ugyanis az volt, hogy az állatállományt a pesti hizlaldákból azontúl ne élve szállítsák Bécsbe, hanem itt levágva, az erre a célra épített vagonokban közvetlenül a vágóhelyről kerülhessen a bécsi vásárcsarnokokba. A Közvágóhidat végül 1872. július 27-én adták át ünnepélyes keretek között a város tisztségviselői.